A szélsőséges és cigányellenes Jobbik megerősödése és esetleges választási sikere egyet jelent a harmadik Magyar Köztársaság válságával – jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke Budapesten vasárnap sajtótájékoztatón.
Horváth Aladár, aki független jelöltként maga is elindul a Borsod megyei Edelény körzetében az országgyűlési választásokon, úgy fogalmazott: egy hónapon belül „az újnyilas párt akár 70-80 mandátuma révén demokratikus felhatalmazást kaphat, hogy szélsőjobboldali, rasszista programját képviselje a parlamentben”.
Aggodalomra ad okot, hogy a Jobbik gondolkodásmódja jelen van valamennyi pártban és támogatóik között. Ez a szemlélet befolyással bír sok település vezetésére, jelen van a rendőrségen és az igazságszolgáltatáson belül is – mondta.
(MTI)



Horváth Aladár, és a többi cigány vezető nem szégyellik magukat? Mi jogon szélsőségezik le a JOBBIKOT? Vegyék már észre magukat, nem kellenek Olaszországban, nem kellenek Kanadában, de sorolhatnám tovább. Ideje önkritikát gyakorolni, ha föl akarnak zárkózni, minden lehetőség adott. Fölháborító, hogy minden tudás, és tehetség nélküli emberek csak úgy büntetlenül befeketíthetnek tisztességes, az ország rendjét óhajtó polgárokat. Tudomásul kell venni, hogy dolgozni, tanulni, és a magyarországi normák szerint kell élni. Az integrációra szánt pénzt egyes cigány vezetők ellopják, mentelmi jog mögé bújnak mert egyébként gyávák, és még ezek után van képük másokat hibáztatni? Összepaktálnak a korrupt, hamis politikusokkal, nem veszik észre, hogy összeugratnak bennünket? Baj esetén Ők lelépnek.
Csak az ostoba nem veszi észre, hogy a politikus bűnözés , és tehetségtelenségük elkendőzésére használják a cigány “kártyát”.
Ébresztő Cigányok! Ne a szélsőséges maszlagról beszéljetek, hanem követeljétek meg a munkahely teremtést!
Tetszik vagy nem tetszik:
5
0
Miért nevezik nyilaspártnak azt, ha kimondják az igazságot, mégpedig azt, hogy igenis van cigány bűnözés, politikus bűnözés, egyéb bűnözés!!!! Sajnálom a rendes cigány embereket,hogy ezek miatt kell nekik rosszul érezni magukat. Ha pl. Olaszliszkán Szögi tanárúr halálra verésénél és akkor is amikor azt a szerencsétlen cigány asszonyt megölték , ott lett volna a “csendőrség”, akkor ezek az emberek még mindig köztünk lennének. Szerintem az a rasszizmus és fasiszta módszer amikor azt kiabálják,hogy “öld meg a magyart”, majd meg is teszik. Nagyon dühös vagyok, mert emberéletekről van szó!!!!! Rendet kell tenni ebben az országban! Elég volt a gyilkosságokból, biztonságra, szép hazára van szükségünk, de akármik vagyunk, kedves honfitársaim, TENNÜNK KELL ÉRTE!! Például nem gyilkolunk, nem dobjuk el a szemetet, nem hiszünk el minden baromságot !!!!
Tetszik vagy nem tetszik:
3
0
Én azt gondolom,hogy a cigányság akármit is csináll, sokkal jobban fel van fujva,mint ha bármilyen etnikum is követte volna el,mint ahogy ez a megnyilvánulásokbol is joll látszik. Viszont azt sem kell elfelejteni,hogy már az ovodába nem fogják meg egymás (cigány)kezét a kisgyerekek. Vlalo igaz,nagyon jo programjai vannak a jobbiknak,de a fent leirtak sokban kételyeket kelt.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Kedves “atus”! Te nagyon sok mindent jól látsz, de ebben nem értek egyet. /persze ez még nem tragédia!/ Szerinted is a Jobbik megerősödése egyenlő a Magyar Köztársaság válságával? Ez nem más, mint Horváth Aladár legújabb agyréme,csak azért, mert a háttérből a fölbujtók ezt diktálták.Egyébként úgy érzem semmit nem reagáltam túl, aki olyan közegben él, hogy közvetlen naponta megtapasztalja a félelmet, az biztosan további adalékkal tud szolgálni. Aki nem hiszi próbálja ki, aztán utána kitárgyaljuk! Ez az óvodai kis történet nem igazán áll meg ebből a nézőpontból, inkább az a helyzet, hogy ma már a szomszédok sem igazán diskurálnak egymással, egyszerűen, és sajnos az emberek korra tekintet nélkül eltávolodtak egymástól. Óvodában inkább csak higiéniai okokra vezethető vissza.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Valoban ,egy kicsit elfogult voltam,tudniillik az én közegemben jocskán vannak a fent nevezett személyekböl,akikre ,aztán lehet ,hogy szerencsés helyen lakom,de még azt sem tudom mondani, hogy romák ,nem méghogy cigány. Bizonyára azokban a régiokban,ahol a mindennapokat átt kell élni ezzel a tudattal. valoszinü,hogy az én véleményem is meröben megválltozna. Nem gondoltam olyanra,hogy a jobbik megerosodése függene a magyar köztársaság bukásával.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0