Felhasználó

  

MSZP: Fogjunk össze!

alec Beküldte: alec (2010. márc 20.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Interjú Mesterházy Attilával:

- Mit jelent az, hogy Ön a “demokratikus oldal” miniszterelnök-jelöltje?

- Az látszik, hogy a következő Parlamentbe három politikai párt tud bekerülni: a Fidesz, a Jobbik és a Magyar Szocialista Párt. Azt látom, hogy e három párt közül egyedül az MSZP képviseli a demokratikus értékeket, a békés egymás mellett élést, az emberi méltóságot vagy éppen a szabadságot. Ezért kértem arra minden magyar demokratát, hogy fogjunk össze és az ügy érdekében támogassák a Magyar Szocialista Pártot, hiszen ebben a küzdelemben a baloldal egyedül maradt, nincsenek szövetségeseink, s ebből kifolyólag a mi védelmünk akkor tud erősebb lenni ezek iránt az értékek iránt, ha nagyobb a támogatottságunk. Ezért mindenkitől, aki nem akarja elvesztegetni a szavazatát, azt kérem, hogy támogassa a szocialista párt jelöltjeit.


- Navracsics Tibor azt mondta, a miniszterelnök-jelölti vita legfeljebb az országgyűlési választások két fordulója között jöhet össze, “ha már tisztult a kép”. Mi erről a véleménye?

- Még szerencse, hogy nem azt mondta, hogy a második forduló után, hiszen ez is beleférne a Fidesz kommunikációjába. Látható, hogy a Fidesz semmit nem mond a választóknak, továbbra is biankó csekket kér, a választási programjuk egy lózung gyűjtemény és Orbán Viktor beszédeiből sem derül ki, hogy mit tenne Magyarországon, ha erre felhatalmazást kapna a választóktól. Véleményem szerint a miniszterelnök-jelölti vitának akkor van értelme, ha az első forduló előtt lehet megtartani. Azt javasoltam, hogy április 6-án, 7-én, 8-án, bármelyik napon szívesen látom és várom Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitára. Ez egy utolsó lehetőség lenne, hogy elmondjuk a választóknak, mit kívánunk tenni, milyen Magyarországot képzelünk el a jövőben és, hogy hol oszlik meg a véleményünk az elmúlt nyolc év eredményeivel kapcsolatban. Fontos lenne, hogy egy ilyen vitát vállaljon Orbán Viktor és ne futamodjon meg gyáván.


- A Fidesz elszámoltatást ígér és sürget, miközben napról-napra jönnek elő az újabb botrányok. Ön szerint van az MSZP-nek felelőssége mindebben?

- Mindenkinek van, hiszen az elmúlt húsz évben minden kormány idején voltak korrupciós-, vagy egyéb más politikai botrányok és a megszegett ígéretek is egészen biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy a politika iránt csökkent a bizalom a választópolgárokban. Ez ellen határozottan lépni kell, éppen ezért terjesztettük be a Parlamentnek a pártfinanszírozási törvényt, a kampányfinanszírozási törvényt, az antikorrupciós törvényt és azért módosítottunk bizonyos munkajogi szabályokon, hogy ne lehessen olyan típusú szerződéseket kötni, amelyek joggal borzolták a kedélyeket és háborítottak fel nagyon sok embert Magyarországon. Érdekes módon, ezekben az esetekben a Fidesz mindig a tartózkodás politikáját választotta, egyik kezdeményezésünket sem támogatták. Szóban mindig nagyon keményen és harcosan küzdenek a korrupció ellen, de amikor ezeket a szavakat cselekedetre lehetne váltani, akkor inkább hátra dőlnek és felteszik a kezüket. Ez valószínűleg azért van így, mert Orbán Viktor nem hajlandó elismerni, hogy a saját pártjában is létezik korrupció. Ha valaki nem ismeri be a probléma létezését, akkor nagyon nehezen is tud ellen tenni. A szocialista párt tanult a múltból, megértette azt, hogy ez nagyon sok kárt okozott neki az elmúlt időszakban és éppen ezért határozott cselekvésre szántuk el magunkat. Szerintem minden más politikai pártnak is ezt az utat kellene járnia.


- Miért tartotta fontosnak, hogy a holokauszttagadás büntethetőségét megteremtő törvényjavaslatot benyújtsa be az Országgyűlésnek?

- Egyrészt konkrét oka is volt, hiszen sok esetben előfordul olyan – akár Magyarországon is -, hogy bizonyos emberek tagadják a Holokauszt létezését, s ezzel sértik annak a több millió embernek az emlékét, akik meghaltak ezekben a haláltáborokban. Másrészt azért, mert van egy olyan szélsőséges mozgalom, olyanfajta radikalizálódás a magyar társadalomban, amellyel szemben minden demokratának fel kell lépnie. Nem csak konkrét haszna van a törvénynek, hanem szimbolikus üzenete is, mégpedig, hogy igenis vannak olyan pontok, amiknél azt kell mondani, hogy állj, és ennél tovább nem engedjük ezeket a mozgalmakat sem szavak, sem cselekedetek tekintetében. Az antiszemitizmus, a kirekesztés, a gyűlölet ettől nem fog megszűnni Magyarországon, de legalább jelzést küldtünk a társadalomnak ezáltal. Nagyon sajnálom, hogy a Fidesz nem támogatta ezt a kezdeményezést.


(mszp.hu)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  ,

Nézettség:
435 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “MSZP: Fogjunk össze!”

  1. lenhardt szerint:

    Tényleg! Fogjatok össze és vezessétek el egymást! A címet is segítek kijelölni: POKOL!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    40 látogató van most online
    40 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt