Felhasználó

  

MSZP: A Fidesz 15-20 évre bebetonozná magát

alec Beküldte: alec (2010. márc 20.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A szocialisták egy olyan Magyarországot szeretnének, amely megvédi, és tovább erősíti a demokráciát és a jogállamot.

Az áprilisi választások tétje az, hogy előre, vagy éppen hátrafelé halad-e majd Magyarország a következő négy esztendőben – mondta Kovács László. A szocialista politikus, volt európai uniós biztos Kőszegen a Jurisics vár kávézójában tartott választási fórumot csütörtökön.

Kovács László úgy vélekedett, a következő kormányzatnak mindenképp építenie kellene az eddigi kormányok eredményeire – mert valamennyi kabinet ért el eredményeket -, de ugyanakkor tanulnia is kellene az eddigi kormányok hibáiból, mert természetesen valamennyi kormány követett el hibákat.

A szocialisták egy olyan Magyarországot szeretnének, amely megvédi és tovább erősíti a demokráciát és a jogállamot. Kovács László kijelentette: a demokráciát durva módon fenyegeti a Jobbik, amikor megfogalmazza, hogy akasztani akar, és amikor az erőszakot tekinti az egyetlen véleménynyilvánítási eszköznek.

Utalt Vona Gábor Jobbik-elnök március 15-i beszédére amelyben az hangzott el, hogy “a Jobbik győztes parlamenti párt lesz és ezzel a többi pártot valójában meg is szünteti”. Ez szintén nehezen nevezhető demokratikus törekvésnek. A másik veszély, ami fenyegeti a demokráciát, az a Fidesz részéről érkezik és nem ennyire durva, nem ennyire nyilvánvaló és egyértelmű.

A Fidesz szerint félre kell söpörni a vitát, egy nagy, erős kormányzópártra van szükség, amely meghatározza, hogy mi a nemzet érdeke, és azt is, hogy ezt hogyan kell képviselni. A választásokat pedig egyszer kell megnyerni és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy onnan 15-20 évig ne legyen visszafordulás – mondta.

Kovács László védelmébe vette az értelmes vitát, amely hozzátartozója a demokráciának, azt pedig kifejezetten veszélyesnek, “diktatórikusnak” tartotta, hogy egy párt arra törekedjen, hogy ne lehessen visszaút, még akkor sem, ha közben kiderül, hogy az az út, amelyet kijelölt, nem jó és nem szolgálja a közösség érdekeit.

A szocialista politikus hangsúlyozta: eredmények vannak, az ország – az ellenzék állításával ellentétben – nem hever romokban és van esély a felzárkózásra, de csak egy olyan programmal, amely a fejlesztéshez szükséges forrásokat is megjelöli. Ilyen programja csak az MSZP-nek van.

Kovács László Kőszegről Répcelakra ment, ahol szintén egy választási fórumot tartott a térség szocialista országgyűlési képviselőjelöltjeinek társaságában.


(mszp.hu)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  , ,

Nézettség:
337 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    40 látogató van most online
    40 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt