Felhasználó

  

Mesterházy: megkerülhetetlen erő marad az MSZP

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 19.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Mesterházy Attila szerint az MSZP a választások után is mindenképpen “megkerülhetetlen erő” marad. Szerinte a választások második fordulóját követően a pártnak azonnal el kell kezdenie egy új baloldal felépítését.

A szocialista miniszterelnök-jelölt az MTI-nek adott interjújában leszögezte: addig azonban az a legfontosabb üzenet, hogy “demokraták a fedélzetre, szavazzatok az MSZP-re!”. A szocialista politikus továbbra is úgy látja: mostanra egyértelművé vált, hogy három politikai erőnek van esélye bejutni a parlamentbe, az MSZP-nek, a Fidesznek és a Jobbiknak.

Utóbbi kettőt azonban – mint hangsúlyozta – nem tartja demokratikus pártnak.

Mint mondta, a március 15-i ünnepi nagygyűlésen azért kérte a demokrácia iránt elkötelezett szavazókat arra, hogy szavazzanak az MSZP-re, mert a demokrata választók összefogásával tudja a párt megvédeni a szólás szabadsága, a jogállamiság, az emberi méltóság, és a békés egymás mellett élés értékeit.

Határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a második forduló előtt az MSZP visszalépne-e egyes körzetekben a Fidesz javára annak érdekében, hogy megakadályozható legyen a jobbikos jelöltek győzelme. Azt a felvetést is elutasította, hogy a visszalépésre sor kerüljön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a közvélemény-kutatók a legerősebb Jobbik-támogatást mérték.

Mesterházy Attila a szocialista kampány legfontosabb mondatának, egyben a saját mottójának a “demokraták a fedélzetre, szavazzatok az MSZP-re!” üzenetet nevezte.

A szocialista politikus továbbra is kitart amellett, hogy “nincs lefutva a meccs”. Mint mondta, számos olyan európai választási példát tudna említeni, ahol az utolsó két hétben változott meg a választási szimpátia és ennek köszönhetően a várt eredmény is. Leszögezte, hogy egészen a kampánycsendig azért dolgoznak, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Ezzel összefüggésben Gyurcsány Ferenc pénteki értékelő beszédéről azt mondta: minden olyan rendezvény, amely meg akarja szólítani az elbizonytalanodott, de demokrata érzelmű szavazókat, hasznos és jó.

Arról, hogy okozott-e konfliktust a párt vezetésén belül, hogy Gyurcsány Ferenc a korábbi zárt fórumok helyett most nyilvános beszédet tart, úgy felelt: ha egy civil szervezet rendezvénye új szavazatokat hoz, akkor az az MSZP érdekeit szolgálja.

Véleménye szerint ha mindenki tisztességgel végigküzdi a kampányt, akkor annak biztosan lesz eredménye, ha pedig megvan az eredmény, akkor arra tudják építeni majd az új baloldalt. Ebben a munkában – mint mondta – mindenkire szükség van.

Mesterházy Attila arra a felvetésre, mi történik majd április 26-án reggel az MSZP-ben, azt válaszolt: a választási eredmények értékelésével párhuzamosan a második forduló másnapjától a jövőre, az új baloldal felépítésére kell koncentrálni. Mint mondta, egész Európában minden baloldali párt keresi azt az utat, hogyan lehet összehangolni a baloldali alapértékeket a modernizációval.

Mesterházy Attila arra a kérdésre, hogy szerinte hogy politizálna ellenzékben az MSZP, úgy vélekedett: ugyanazon értékek szerint, ahogyan azt kormányon tenné.

Kifejtette: be kell fejezni az acsarkodást és a politikának bizonyos kérdésekben kompromisszumot kell kötnie, hogy a nemzeti minimumok alapján lehessen politizálni.

Arra a kérdésre, előállhat-e az a helyzet a választások után, hogy az MSZP az erősorrendben a harmadik lesz a Fidesz és a Jobbik után, azt mondta: a szocialista párt mindenféleképpen megkerülhetetlen erő marad.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
286 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    45 látogató van most online
    45 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt