Felhasználó

  

Izraeli repülők: a kormány vizsgálatot kezdeményezett

alec Beküldte: alec (2010. márc 19.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A kormány és a Honvédelmi Minisztérium is vizsgálatot kezdeményezett az izraeli repülőgépek magyarországi gyakorlata ügyében. Szakértők szerint a gépek nem végezhettek kémkedési feladatokat.

Bocskai István, a HM szóvivője azt mondta: Szekeres Imre honvédelmi miniszter azért kezdeményezte a vizsgálatot, hogy kiderüljön, hogyan kaphattak a gépek engedélyt, amelyek szerdán “megközelítési és átrepülési” feladatokat hajtottak végre a ferihegyi repülőtéren. Mint mondta, a tárcának semmilyen előzetes információja nem volt az izraeli gépekről. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint tesztrepülést tarthattak az izraeli repülők a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre.

Az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó szakértő szerint erre abból lehet következtetni, hogy a gépek kis magasságban és nappal közelítették meg a Ferihegyi repülőteret.

Ha Izrael valóban kémkedni szeretett volna, már rég megtette volna, mivel az izraeli légitársaság naponta közlekedtet járatot Tel-Aviv és Budapest között – mondta a Magyarországon élő német biztonságpolitikai szakértő, aki több mint két évtizeden át dolgozott a német rendőrség kötelékében Berlinben, a Német Országos Bűnügyi Hivatalban.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent fénykép alapján Georg Spöttle szerint a repülők nem kémgépek, hanem harcászati feladatokra (például csapatmozgások és idegen gépek légtérben való jelenlétének figyelésére, célok megjelölésére)fejlesztették ki őket. Ha valóban kémkedésről lenne szó, azt inkább a U2-típusú kémgépek hajtják végre, lényegesen nagyobb magasságból – tette hozzá. A berepülés célja a gépek technikai tesztje lehetett – mondta a szakértő, hozzátéve: ilyen cél lehetett például a hatótávolságuk kipróbálása.

Szekeres Imre a kormányfőt kérte vizsgálat lefolytatására, Bajnai Gordon pedig a külügyi, honvédelmi és közlekedési minisztertől kért azonnali tájékoztatást.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság csütörtök délutáni közlése szerint az Izraeli Légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, a gépek betartották a repülésbiztonsági szabályokat.

Kitértek arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.

A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
435 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    60 látogató van most online
    60 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt