Felhasználó

  

Gyurcsány: a demokraták támogassák Mesterházy Attilát

alec Beküldte: alec (2010. márc 19.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Megtelt a budapesti körcsarnok pénteken délután, ahol Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tartott értékelő beszédét a Magyar Demokratikus Charta felkérésére.

Gyurcsány azt kérte a demokratáktól, a bizonytalanoktól és a csüggedőktől, hogy támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Úgy vélekedett, hogy a választással a küzdelemnek nem lesz vége. A volt miniszterelnök pénteki értékelő beszédében leszögezte: jobb lett volna, hogy ha nem így lesz, de minden esélye megvan annak, hogy hárompárti legyen a parlament; ezzel a demokratáknak végül egyetlen képviselője lesz a parlamentben, ez pedig az MSZP.

Az MSZP lehet a polgárosodás, a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság utolsó igazi védője és képviselője – vélekedett, hozzátéve: ez rájuk is nagy felelősséget ró, úgy kell politizálniuk, hogy az MSZP a nemzeti progresszió, a demokratikus modernizáció nagy, befogadó pártja lehessen.

A Jobbik szavazóiról szólva Gyurcsány Ferenc azt mondta: el tudja fogadni, hogy Magyarország sokak számára tele van kilátástalansággal, de azt nehezen érti, miként fordulhat bármilyen csalódás uszításba. Közölte: a szélsőségesség és a radikalizmus nem a politikai történelmi mennybe, hanem a pokolba juttatja az országot, akkor is, ha sokan azt gondolják, a hazájukat szolgálják.

A Fidesz legfeljebb a szélsőségesség enyhébb formája – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Kifejtette: a demokratikus közép nem mértani fogalom, Orbán Viktor attól nem válik demokratává, hogy a Fidesznél is van szélsőségesebb politikai erő. Nem a Fidesz szavazói, hanem a Fidesz politikája a szélsőséges – közölte.

Gyurcsány szerint ma Magyarország úgy viselkedik, mint egy olyan közösség, egy olyan nemzet, amely csalódott múltjában, bizonytalan a jelenében, és türelmetlen jövőjét illetően. Azt mondta: ez a csalódottság, bizonytalanság, türelmetlenség letaglózó, és van, hogy őrjítő. Úgy vélekedett, hogy Magyarország most az elmúlt húsz év legellentmondásosabb időszakát éli: összekuszálódtak a dolgok; sokan kötöttek csomót a szállakba, elvágni ezt “a gordiuszi csomót” lehetetlen, kibozogni hatalmas munka lesz és több idő, mint szeretnénk.

Rosszul mértem fel erőinket, türelmetlen voltam, és azt hittem, hogy mindent le fog győzni az igazunk és az akaratunk – fogalmazott Gyurcsány Ferenc . A volt kormányfő azt mondta: egy év gondolkodási idő után úgy látja, hogy nem vette észre a különbséget a választópolgárok tapintható reformszándéka és hiányos reformképességé között. Nem elegendő sokunk együttes és bármilyen tisztességes reformszándéka, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni – tette hozzá azzal, hogy elhibázták, amikor azt hitték, hogy a többség támogatásának megszerzése nélkül hittel, akarattal átviszik az országot a “túlsós partra”.

Gyurcsány Ferenc szerint 2001 és 2006 között három kormány több mint 1.500 milliárd forintot költött el “tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra”. A volt miniszterelnök azt mondta, hogy az 1.500 milliárd forint – amelyet nem a közös teljesítmény, hanem a hitelek fedeztek – felét a Medgyessy-, harmadát az Orbán-, hatodát pedig a Gyurcsány-kormány költötte el döntően szociális és jóléti kiadásokra.

Gyurcsány Ferenc “Magyarországért, a köztársaságért!” fordulattal zárta a beszédét, és azzal, hogy ő a nemzeti progresszió útját folytatja és az MSZP-re szavaz.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
363 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt