Felhasználó

  

MSZP: Erős a forint

alec Beküldte: alec (2010. márc 18.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az elmúlt évek munkája meghozza gyümölcsét.

Ma reggel 265 forint körül volt az euró árfolyama. Ez nagy szó, fontos dolog. Jó hír mindazoknak, akik nem forint alapú hitelben adósodtak el. Egymillió-hétszázezer család lélegezhetett fel ma reggel kicsit, ugyanis ennyi háztartásban lesz mostantól könnyebb a lakás- vagy autóhitel törlesztése – kezdte Budai Bernadett, a Magyar Szocialista Párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóját.

A forint erősödése a válságkezelésnek köszönhető. Annak a munkának, amelynek eredményeképpen Magyarország világelső lehet a stabilitásban, amelynek eredményeképpen a magyar gazdaság államháztartási pozíciója a legerősebbek között kerülhet ki a válságból. A ma reggeli erős forint újabb bizonyíték arra, hogy van értelme a Bajnai Gordon által irányított gazdasági válságkezelésnek, van értelme a meghozott áldozatoknak – hangsúlyozta pártunk szóvivője.

A forint jó kondícióját nem a Fidesz üres programjának köszönheti, sőt, az csak veszélyezteti. Azon a 95 üres oldalon ugyanis egyetlen olyan konkrétum sincs, amely jótékony hatással lenne a forint árfolyamára. Sem euró-céldátum, sem a hiány alacsonyan tartására vonatkozó elkötelezettség, sem átlátható adópolitika, semmi. A forint erősödése a szocialisták válságkezelésének köszönhető, míg a Fidesz kétfenekű nyilatkozatai, semmitmondása és lebegtetése veszélyezteti az eddigi eredményeket – fogalmazott Budai Bernadett.

Hozzátette: az MSZP józan gazdaságpolitikája jót tesz a forint egészségnek, a Fidesz mellébeszélése pedig káros a forint egészségére.


(mszp.hu)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  ,

Nézettség:
356 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    32 látogató van most online
    32 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt