Felhasználó

  

MSZP: A Fidesz-Jobbik már a fizikai erőszaknál tart

alec Beküldte: alec (2010. márc 18.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Orbán Viktor kiszabadította az újfasiszták szellemét a palackból.

Létai János párttársunkat Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, országos elnökhelyettese, az Európai Parlament szélsőséges képviselője rendezvényén súlyos atrocitás érte. Mostanra odáig jutott a jobboldal kampánya, hogy leszázalékolt nyugdíjasokat is képesek fizikailag bántalmazni – közölte Török Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

Majd elmondta: Létai Jánost, aki nézőként ott volt a Jobbik múlt vasárnapi, kunhegyesi fórumán, annak ellenére, hogy nem csinált semmit, a rendezvény után megütötte Dienes Attila, Fidesz-Jobbikos önkormányzati képviselő.

Török Zsolt hangsúlyozta: Létai János be sem ment a terembe, csak az ajtóból figyelte a rendezvényt, de ott is folyamatosan provokálták és becsmérelték. Az incidens akkor történt, amikor a fórum befejezése után az előtérben kezet nyújtott Dienes Attilának, aki a Jobbik helyi képviselőjelöltje. A férfi válaszként arcul ütötte, majd többen is csatlakoztak az ütlegeléshez – ismertette a szocialista politikus.

A rokkantnyugdíjas MSZP-tag ezután látleletet vetetett a sérüléseiről a kórházban, és kedden megtette a rendőrségi feljelentést.

Török Zsolt így fogalmazott: ha nem egy párttagunkról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy “csattanós bizonyítékot” kaptunk arra, hogy a Fidesz és Jobbik közelebb van egymáshoz, mint eddig bármikor. Mint mondta, a Fidesz és a Jobbik együttműködése mindenhol a demokrácia elleni lépéseket jelenti, de eddig ez csak “verbális karate” formájában volt jelen, most viszont fizikai erőszak történt.

Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének bocsánatot kell kérnie azért, mert “kiengedte, az országra szabadította az újfasiszták, a Jobbik szellemét”. A Fidesz valamennyi politikusának el kellene határolódnia a Jobbiktól és meg kellene szüntetni velük az együttműködést az önkormányzatokban – tette hozzá Török Zsolt, aki leszögezte: az erőszakhullámot csak az MSZP tudja megállítani.


(mszp.hu)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  , , ,

Nézettség:
866 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 3.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    16 látogató van most online
    16 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt