Tarlós István a IX. kerületben a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló 2004. december 5-i népszavazás következményeiről beszélt.
A IX. kerületi József Attila lakótelepen kampányolt szerdán Tarlós István. Itt az elmúlt napokban Kárpátalján szerzett tapasztalatai közül osztott meg néhányat hallgatóságával, a március 15-i nemzeti ünnepen Mesterházy Attila részéről elhangzott beszéddel is összefüggésben. Tarlós idézte a szocialista miniszterelnök-jelölt azon mondatát, miszerint “ugyanúgy szeretjük határontúli magyar testvéreinket”. “Meg kell erről kérdezni a délvidékieket, kárpátaljaiakat, erdélyieket és a felvidékieket, mit tartanak ők erről” – mondta Tarlós, és hozzátette: a határon túli magyarok küszködnek a nyelvükért, vallásukért, identitásukért, és mi azt mondtuk nekik 2004. december 5-én, hogy “ti nem vagytok magyarok”. Azóta csak azt hallják, “mit akartok ti autonómiát, hiszen ti még a magyaroknak sem kelletek”. A Fidesz főpolgármester-jelöltje feltette a kérdést, nem éreznek-e a szocialista vezetők semmi felelősséget vagy lelkiismeret-furdalást 2004. december ötödikéért?
A rendezvény házigazdája, Vas Imre, a fővárosi 13. választókerület fideszes képviselőjelöltje a legfontosabb tennivalók közé sorolta a kerület közbiztonságának megerősítését több közterületi rendőrjárőr és térfigyelő kamerák segítségével, valamint kiemelte a helyi intézmény- és egyházi vezetőkkel történő együttműködés fontosságát. Vas Imre kitért a végrehajtási törvényben az önkormányzatok elővásárlási jogáról szóló passzusra, mint a szocialista látszatintézkedések egyik példájára, mivel a helyhatóságoknak egyszerűen nincs pénzük arra, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Bácskai János ferencvárosi alpolgármester, a Fidesz 12. választókerületi jelöltje a Ferencvárosban történt kórház- és iskolabezárásokat részletezte: a nagy múltú Schöpf-Merei megszüntetése ellen hiába tiltakozott az ellenzék, csakúgy, mint a Lengyel Gyula közgazdasági szakközépiskola ügyében. Bácskai arról is tájékoztatást adott, hogy a hírek szerint a szocialisták a híres Puskás Tivadar híradástechnikai szakiskolát is bezárnák, de a nemzeti kincsnek számító intézmény mellett a Fidesz mindenképp ki fog állni. A ferencvárosi alpolgármester szót ejtett még a 3-4 ezer ember mindennapi életét megkeserítő Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepéről, mely ideiglenes műszaki engedélyekkel működik régóta, és amely probléma megoldásának ügyét szintén felvállalta a helyi Fidesz.
Az est vendége volt Kárpáti György többszörös olimpiai bajnok vízilabdázó, aki a kínosnak nevezett nyolc év után bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy április 11-ét követően minden megváltozik. A felelősökről szólva úgy fogalmazott: “minden nap bevonul egy vörös huszár a börtönbe, így látható, kik voltak ezek az emberek.”
(fidesz.hu)


