Felhasználó

  

Emberi jogok szempontjából nem sokat javult a helyzet tavaly

alec Beküldte: alec (2010. márc 18.),   kategória: POLITIKA - KÜLFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az emberi jogi szempontból aggodalomra okot adó országokban nem sok előrelépés volt tavaly, sőt számos ilyen országban romlott is a helyzet a brit külügyminisztérium által kiadott éves világjelentés szerint.

A Londonban szerda este ismertetett 194 oldalas összeállításban az aggályos helyzetű országok között szerepel Oroszország is, amelynek emberi jogi helyzetét a minisztériumi jelentés “egyértelműen súlyosnak” minősíti. A brit kormány megállapítja, hogy a helyzet sok vonatkozásban alig javult, bizonyos területeken pedig – beleértve az emberi jogi aktivisták és az újságírók elleni támadásokat – erőteljesen romlott 2009-ben.

Londont “elborzasztja”, hogy mennyi emberi jogi aktivista esik gyilkosság áldozatául Oroszországban – áll a jelentésben. Az összeállítás külön megemlíti, hogy a Novaja Gazeta című, korrupciós ügyeket és emberi jogi visszaéléseket feltáró független lap négy újságíróját ölték eddig meg, egyet közülük tavaly. Az újság több más munkatársát tettleg bántalmazták, őrizetbe vették, vagy folyamatosan szoros rendőri megfigyelés alatt tartják.

A jelentés szerint a kínai emberi jogi helyzet is változatlanul súlyos aggodalmak forrása volt tavaly. A brit külügyminisztérium megállapítja, hogy az elmúlt harminc évben Kína jelentős haladást ért el a gazdasági és szociális jogok terén, és több ember számára tette lehetővé a kiemelkedést a szegénységből, mint bármely más ország a történelem során.

A polgári és politikai jogokban azonban sokkal lassúbb a haladás, és egyes területeken a helyzet markáns romlása tapasztalható. Az emberi jogi ügyekkel foglalkozó jogászok hatósági zaklatása és megfélemlítése a jelek szerint fokozódott, az ügyvédekre egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy ne vállalják “kényes ügyek” képviseletét.

Kínában több embert végeznek ki, mint bármely más országban. Az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet adatai szerint 2008-ban 2390 kivégzés vált ismertté a világban, ezek közül 1718-at Kínában hajtottak végre. A brit külügyminisztérium emberi jogi jelentése szerint azonban a kivégzettek valós száma államtitok, és valószínűleg sokkalta magasabb az ismertnél: a becslések kétezertől tízezerig terjednek. A jelentés felidézi, hogy Kínában 68 jogcímen szabható ki halálbüntetés.

A szólás- és az egyesülési szabadság korlátozása tavaly még tovább szigorodott, csakúgy, mint az internet- és a médiacenzúra; a politikai ellenőrzés miatt gyakorlatilag nem létezik független kínai sajtó.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - KÜLFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
470 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    20 látogató van most online
    20 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt