A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet – tudta meg kedden az MTI.
Az MTI információi szerint a rendezvényen a volt kormányfő mellett Vitányi Iván és Bauer Tamás is felszólalnak majd. A rendezvényhez kapcsolódóan a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az öszödi beszéd teljes hanganyaga. Az MTI a múlt héten írt arról, hogy a Magyar Demokratikus Charta felkérésére Gyurcsány Ferenc Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet március 19-én.
A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát. Gyurcsány az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.
A volt kormányfő az MTI-nek múlt héten adott interjújában emlékeztetett arra, hogy tagja a Magyar Demokratikus Chartának, ott volt a születésénél, szónokolt a korábbi rendezvényein. Hozzátette: a charta is értékeli – március 19-én – az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. “Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról” – mondta akkor.
Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy szerinte “bugyutaság” arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde “országértékelő” lesz-e. “Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet” – mondta. Hangsúlyozta: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. “Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem” – fogalmazott a szocialista politikus.
Gyurcsány miniszterelnökként a 2008. július 5-ei melegfelvonulás másnapján kezdeményezett jogos nemzeti önvédelmet Magyar Charta néven a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia ellen. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta.
(MTI)



Gyurcsány mindig hazug műsorát csak “bugyutácska” közönsége hallgatja!
Sajnálom, hogy még mindig ilyen sok félrevezethető szerencsétlen ember van.
Kedves honfitársaim használják már az eszüket!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0