Felhasználó

  

Mesterházy: “Én az egész nemzet felemelkedését akarom, és nem csak azokét, akik úgy gondolkodnak, ahogyan mi”

Beküldte: jakrajnik (2010. márc 16.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Azért vagyunk ma itt, hogy fejet hajtsunk március 15-e emléke előtt és azért, hogy visszavegyük az ünneplés jogát! Ma visszaszerezzük az utcai megemlékezés jogát, visszavesszük a nemzeti büszkeség jogát – kezdte ünnepi beszédét Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje.

Majd így folytatta: e jogainkból az elmúlt években megpróbáltak kiszorítani bennünket. Bennünket, baloldaliakat, liberálisokat, progresszíveket, demokratákat. Orbán Viktor nem kért még tőlünk bocsánatot. Nem kért bocsánatot azért, amit Tusnádfürdőn mondott. Akkor azt mondta, hogy a magyar baloldali ember az úgy van genetikailag kódolva, hogy amikor csak teheti, ráront a nemzetére. Én várom, az önök nevében is ezt a bocsánatkérést.

Azok akarták elvitatni tőlünk az ünneplés és a nemzeti büszkeség jogát, akik a nemzet megosztását tűzték zászlajukra. El akarták venni tőlünk, hogy emelt fővel ünnepelhessünk. Ez többé nem történhet meg!

Hozzátette: a nemzeti zászló, a Kossuth címer egyet jelent a magyar szabadsággal, egyet jelent a haladással, a magyar demokráciával. A nemzeti jelképek az együvé tartozásunkat jelentik, a közös sorsot, a közös történelmet. Nem hazafi és nem demokrata az, aki politikai megosztásra használja fel a kokárdát. Viselje hát büszkén minden magyar ember!

Mi, baloldaliak egy büszke nemzetben hiszünk, és nem tűrjük, hogy bárki megpróbálja kisajátítani azt. Ugyanannyira szeretjük határon túli testvéreinket, de mi igaz hazaszeretetből, minden magyar érdekében békességben kívánunk élni szomszédainkkal is. Nekünk is fáj Trianon, csak mások a válaszaink erre a nemzeti tragédiára! Mi a nemzet boldogulását nem újabb tragédiákat szülő területi terjeszkedésében, nem a kirekesztésben és a megosztásban, hanem a határon inneni és túl élő magyarok közös boldogulásában és egy modern, befogadó közösség megteremtésében látjuk – közölte Mesterházy Attila.

Tudjuk, hogy így gondolkodik a magyar társadalom többsége, hiszen azt a nemzetképet, amit a jobboldal festett, többször elutasította. A magyarok a köztársaságot választották, nem a koronaúsztató királyságot. A magyarok az alkotmányt választották, nem a Szent Korona tant. A magyarok a befogadást választották, nem a hazaárulózást és a kirekesztést. A magyarok, kedves barátaim, akárcsak 1848. március 15-én, ma is az összefogás és a haladás pártján állnak – hangsúlyozta.

Március 15-e annak a folyamatnak a jelképszerű állomása, amely már az 1820-as évek közepén, a reformkor kezdetével elindult, és amely 1867-ben, a Kiegyezéssel terebélyesedett ki. Ez a folyamat a nemzet modernizálásáról, a nemzeti modernizáció feltételeinek megteremtéséről szólt. Fontos és példamutató korszak volt ez. Példamutató, mert az ország vezetőinek egy közös célja volt: az, hogy Magyarországon egy sikeres polgári átalakulás menjen végbe, amely után hazánk elfoglalhatja helyét a fejlett európai országok között. Ez volt az a cél, amely minden véleménykülönbség ellenére összetartotta ezt a nemzetet.

A megfelelő pillanatot felismerni és megragadni, a magyar történelem egyik legnagyobb és legbölcsebb politikai teljesítménye volt. Deák Ferenc felismerte, hogy a jó irányba tett, higgadt, kompromisszum kész politika a nemzet modernizációjának az útját jelölheti ki a következő évtizedekre. Felismerte, hogy nem a kivagyiság, a szóvirágokon soha túl nem mutató nemzeti romantika segíti a legjobban az ország modernizációját, hanem a csendes, de konkrét tettek – mondta pártunk miniszterelnök-jelöltje.

Majd így folytatta: Deák annak bizonyítéka, hogy ha egy politikus képes felülemelkedni a napi politikai ellentéteken, és az ország hosszútávú érdekeit tartja szem előtt, akkor az idő őt igazolja. Hiszem, hogy csakúgy, mint a Kiegyezés után, a válság utáni Magyarország előtt álló út sem lehet más, mint a nemzeti progresszió útja! A józan haladás pártjaként nem képviselhetünk más programot!

Mesterházy Attila hangsúlyozta: én az egész nemzet felemelkedését akarom, és nem csak azokét, akik úgy gondolkodnak, ahogy mi. A magyar nemzetnek mindannyian részei vagyunk, baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok, határon innen és határon túl élő magyarok egyaránt. Nincs két Magyarország, egy nemzet van, a magyar nemzet!

Magyarországot, ma nem fenyegeti idegen hatalom zsarnoksága. Magyarországot ma az illúziók tartják fogságban. A Fidesz egyetlen tette az elmúlt 8 évben, hogy sikerült elhitetnie az emberek egy részével, hogy minden baj okozója a kormányzó többség. A Fidesz programja az az illúzió, hogy valódi változások és erőfeszítések nélkül sikerül Magyarországot kivezetni a gazdasági válság okozta helyzetből.

Azt az illúziót kelti, hogy Magyarország jóléte és sikeressége puszta hatalomváltáson múlik. Az elmúlt 8 évben Orbán Viktorék mindenre csak nemet mondtak. Nem volt a kormánynak egyetlen olyan kezdeményezése, ami annyit megérdemelt volna, hogy a Fidesz azt mondja, igen, ez helyes, jó irányba tett lépés. A minél rosszabb, annál jobb politikáját folytatták, csak a rossz közérzet kialakítására törekedtek, és a nemzet megosztására. Gondoljunk bele egy pillanatra – feltéve, de meg nem engedve -, ha tényleg lett volna olyan programjuk, amely egy fájdalommentesebb kilábalást tesz lehetővé a válságból, akkor azt kell mondanom, minimum országgyűlési esküjüket szegték meg, amikor ezt eltitkolták – mondta jelöltünk.

Hozzátette: milyen érdekes, hogy a fideszes polgármesterek az egyik fórumon azzal dicsekednek, hogy milyen sokat fejlődött településük, aztán pár perccel később arról beszélnek a kampányban, hogy romokban az ország. Ez a két állítás egyszerre nem lehet igaz. Ha innét csak 200 méterre elsétálunk, a belváros főutcája készül éppen. Uszodák, sportcsarnokok, autóutak, óvodák, kórházak, orvosi rendelők, főterek, közintézmények, önkormányzatok épültek, szépültek amerre csak járok az országban. Nem szabad elvenni ezt a sikerélményt Magyarországtól, mert ez közös sikerünk, együtt csináltuk meg! Büszkék lehetünk erre a teljesítményre, amit nem vehet el tőlünk senki. Ezek az eredmények javították az elmúlt 8 évben az emberek komfortérzetét, életminőségét. Csak rosszindulattal lehet nem észrevenni ezt a fejlődést. Persze az is lehet, hogy ezek a fideszes politikusok az építési törmeléket nézik romoknak.

Mesterházy Attila így szólt ünneplő hallgatóságához: Kedves Barátaim! Történelmi pillanatokat élünk! Magyarország sorsáról és jövőjéről fogunk dönteni, és ennyire különböző utak közül talán még soha nem kellett választanunk. A választások eredménye át fogja írni a magyar politikai élet, az egész közélet térképét. Orbán Viktor demokratikus keretek között, egypártrendszert akar megvalósítani, ahogyan ezt elmondta elhíresült kötcsei beszédében. A Fidesszel együttműködő Jobbik pedig, ma már nyíltan tagadja a rendszerváltás lényegét: a demokráciát, a szabadságot, az emberi méltóságot.

Ha nem vigyázunk, április 11-e éles vízválasztó lesz a magyar történelemben. Ne legyenek illúzióink! A jobboldal szavai mögött egy tekintélyuralmi rendszer bontakozik ki. Ahol a hatalom egy szűk és gátlástalan elit kezében összpontosulhat. Ahol a vékony középosztály díszlet csupán, és az alul levőknek nem támogatást, hanem alamizsnát osztanak. Olyan Magyarország, melyben politikusok mondják meg a családoknak, hogyan neveljék gyermekeiket, ahol a másként gondolkodókat hazaárulónak nevezik és akasztással fenyegetik.

Nekünk, magyar demokratáknak, szociáldemokratáknak, liberálisoknak, zöldeknek, nem szabad meghátrálnunk. Nem engedhetünk értékeinkből, nem engedhetünk a 48-ból. Most Magyarország jövője a tét – húzta alá Mesterházy Attila.

Nincs könnyű dolgunk. A magyar demokratikus oldal mára meggyengült. A liberális párt támogatása nem mérhető, a kis pártoknak és alkalmi szövetségeknek sajnos alig van esélye, hogy bejussanak a parlamentbe. A demokratikus oldal csak ránk számíthat! Csak mi tudjuk képviselni a baloldali, liberális és demokratikus értékeket. Egyedül nekünk van esélyünk, hogy gátat szabjunk a jobboldali nyomulásnak és egy középkori Magyarország lázálma helyett, ébren tartsuk a modern és európai Magyarország vízióját.

Mára Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája az MSZP. Tudom, hogy sokan azt gondolják magukban, hogy ők demokraták ugyan, de mégsem szavaznának szívesen a szocialista pártra. Mégis azt kell mondanom barátaim, most egyetlen esélyünk van: az összefogás! Én, személyesen kérem azoknak a demokratáknak a bizalmát, akinek a nemzet érdeke fontosabb, mint a pártszimpátia.

Egyenesen kell beszélnünk! Hogyan állhatott elő az a helyzet, hogy vannak olyan demokraták, baloldaliak is, akik nem szívesen adják voksukat az MSZP-re. Biztosan sokszor hibáztunk. A legnagyobb volt mindegyik között, a kései szembenézés a korrupcióval. Nem működött az immunrendszerünk és közénk kerülhettek olyanok is, akiket a zsákmányszerzés érdekelt. A rosszul értelmezett szolidaritás és a konfliktusok nem vállalása oda vezetett, hogy ma ellenfeleink ránk süthetik a korrupció bélyegét. Léteznek korrupt személyek, de nincsnek korrupt közösségek. A kollektív bűnösség elve ebben az esetben sem lehet igaz. A Magyar Szocialista Párt tisztességes és becsületes emberek értékalapú közössége. Nem tudom, hogy van-e Magyarországon olyan ember Orbán Viktoron kívül, aki azt állítja, hogy korrupció csak az elmúlt 8 évben létezett és csak a baloldalon.

Az emberek tudják, nekünk pedig ki kell mondani azt, hogy ebben a súlyos betegségben minden politikai párt érintett. Orbán Viktor még ha akarna sem tudna semmit tenni a korrupció ellen, ha nem ismeri be annak létezését saját pártján belül. A szocialista párt tanult a múltból, és én mindent elkövetek azért, hogy szakítsunk ezekkel a rossz hagyományokkal és az írmagját is kigyomláljuk a korrupciónak a politikából. Ez a markáns különbség köztünk – emelte ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Mi a parlamentbe beterjesztettük a pártfinanszírozásról szóló törvényt, hogy átláthatóbbá tegyük ezt a területet. A szocialista frakció támogatta ezt a kezdeményezést, a Fidesz nem. Az MSZP-frakció beterjesztette az országgyűlés elé a kampányfinanszírozási törvényt, amelyet két civil szervezet készített el. A szocialista frakció támogatta ezt a kezdeményezést, a Fidesz nem. A kormánnyal közösen beterjesztettük a parlamentbe az antikorrupciós törvényt. A szocialista frakció támogatta ezt a törvényt, a Fidesz nem. Az MSZP kezdeményezte a munkajogi-és egyéb szabályok megváltoztatását, hogy olyan végkielégítések többé ne fordulhassanak elő, amelyek méltán okoztak felháborodást Magyarországon. A szocialista frakció támogatta ezt a kezdeményezést, a Fidesz pedig nem. Szavakban a Fidesz minidg kemény a korrupcióval, csak akkor nem, amikor cslekedni kell. Mi a tettek pártján állunk.

Elég volt a hátrálásból és a védekezésből – hangsúlyozta Mesterházy Attila, majd elmondta, hogy minden szocialista politikusnak erkölcsi kötelessége, hogy szenvedélyesen és határozottan képviselje politikánkat, védje eredményeinket és keményen visszaverje a jobboldal hazugságait. Ehhez egységes és a személyes ambíciókat háttérbe szorító csapatra van szükség. Nehéz időket él át az ország, igazi változásra van szükség. Új politikai kultúrára és azt hitelesen képviselni tudó új, felkészült vezetőkre.

Honfitársaim! – szólította meg hallgatóságát a miniszterelnök-jelöltünk, majd közölte: én ahhoz a generációhoz tartozom, amely a rendszerváltás után vált felnőtté. Mi a szabadsággal és a demokráciával járó lehetőségeket már készen kaptuk. Mi lehetőséget kaptunk arra, hogy korszerű tudást szerezzünk, és azt hasznosítani tudjuk a nemzet érdekében.

Vidékiként eljuthattam a budapesti Közgazdasági Tudományi Egyetemre. Kitüntetéssel végeztem közgazdászként, ösztöndíjat kaptam Spanyolországba és Hollandiába, így jól megtanultam angolul és spanyolul. A doktori iskola a tanulás és munka mellett a tanítás élményét is megadta nekem. Dolgoztam a versenyszférában és a közigazgatásban, mindkettő fontos tapasztalatot jelentett, amikor a politikusi pályára léptem. Ezért hiszem, hogy a szabadság bárkinek elérhetővé teszi céljait, ha az kitartó munkával párosul.

Vállaltam a jelöltséget, mert hiszek abban, hogy vissza tudjuk szerezni az emberek bizalmát. Azonban ahhoz, hogy ne csak azért szavazzanak sokan a szocialista pártra, mert nincs más választásuk, tudom, hogy az új kihívásokhoz igazodó, új baloldal felépítésére van szükség. Ezt kell támogatnunk április 11-én és ez a feladatunk a következő években!

Ez a választás nem politikusokról, nem mandátumokról, nem pozíciókról és nem egyes gazdasági érdekekről, hanem mindannyiunkról szól. Fontos, hogy mindenki értse és érezze, hogy ez a választás, esély arra, hogy megőrizzünk mindent, amit eddig elértünk és amiben hiszünk. Ez közös felelősségünk! Ezért arra buzdítom Önöket, demokratákat, hazájukat szerető állampolgárokat, hogy mutassuk meg, együtt sokkal többen vagyunk, mint gondolnák! Éljen Magyarország, hajrá demokraták!

Mesterházy Attila szavai után felcsendült a Szózat, majd további békés, boldog ünneplést kívánva elbúcsúztak a rendezvény résztvevőitől.


(mszp.hu)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
511 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “Mesterházy: “Én az egész nemzet felemelkedését akarom, és nem csak azokét, akik úgy gondolkodnak, ahogyan mi””

  1. atus szerint:

    És eddig,vagy most már ez be vett szokás,hogy négyévente huzzuk meg a nadrágszijat,mert minden pénznek lába kel.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. pilátus szerint:

    Orbán Viktornak Tusnádfürdőn igaza volt. Ne várjanak bocsánat kérést!
    Azt viszont nem tudom , hogy Magyarországon hogy a fenében , egy baloldali miért nem tud nemzeti lenni?
    Egy nemzeti, nem rasszista, nem fasiszta, nem idegen gyűlölő csupán egészséges lelkületű , hazaszerető, ami a legtermészetesebb!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt