Nő a HIV-fertőzöttek száma a homoszexuálisok, a kábítószer-élvezők és a prostituáltak körében, mert ezekhez a körökhöz tartozók cselekedeteik büntethetősége miatt félnek orvoshoz fordulni segítségért – jelentette ki az ENSZ AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezetének vezetője.
Michel Sidibe szerint elfogadhatatlan, hogy a világ 85 országában még mindig bűncselekménynek tartják az azonos nemű felnőttek közötti nem kapcsolatot, sőt van hét ország, amelyben halállal büntetik. A tisztségviselő megemlítette, hogy Ugandában éppen most készülnek bevezetni olyan törvényt, amely halálbüntetést helyez kilátásba a homoszexuálisoknak.
Aggasztónak nevezte, hogy miközben a UNAIDS szélesíti tevékenységét, és megpróbálja elérni, hogy a HIV-vírus elleni kezelések a világon mindenki számára elérhetők legyenek, egyes országokban olyan törvényeket vezetnek be, amelyek ennek ellenében hatnak. Azt eredményezik, hogy a veszélyeztetett társadalmi csoportok akkor sem élnek a gyógykezelés lehetőségével, ha egyébként tehetnék.
A világ sok országában (például Kínában, Kenyában, Malawiban) a HIV-fertőzöttek egyharmada homoszexuális férfi, ami azt jelenti, hogy jelentősen nőtt ennek a körnek az aránya a fertőzöttek között. Ezzel szemben több karibi országban, amelyekben nem büntetik az azonos neműek nemi kapcsolatát, arányuk 3 és 6 százalék közötti. Noha az Egyesült Államokban sem korlátozzák a homoszexuálisok jogait, és az amerikai melegközösség volt az első a világon, amely fellépett az AIDS terjedése ellen, tavaly Amerikában az újonnan megfertőződöttek 50 százaléka a homoszexuálisok körül került ki, ami “rémisztően magas arány”, sőt a 19-25 év közötti korosztályban ez az arány még magasabb. Sidibe szerint az amerikaiak esetében arról van szó, hogy a fertőzöttek nem tájékozódnak kellőképpen az AIDS elleni küzdelem lehetőségeiről. Hasonló probléma áll fenn Európában és Afrikában is – tette hozzá.
(MTI)



Ugyan már ne Michel Sibide határozza meg, hogy mely országokban milyen törvények szerint éljenek!
Ha ennyire drámai a helyzet, talán ezen csoportok ténykedését, viselkedését kellene kordában tartani nem pedig felvonulásra, maga mutogatásra biztatni ezen szerencsétleneket! Toleráns vagyok mindaddig, amíg nem gázolnak bele az egyébként normális életvitelembe! Az USA-ban egyébként tetszik-nem tetszik, naponta agybakolnak meg embereket ezen életvitel miatt. Emlékeznek Radics Péterre? Egyszerre leeresztett, már nem is volt olyan nagyon homokos.
Isten ezért kegyetlen büntetést rótt ki/ Szodoma és Gomora/!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0