Felhasználó

  

Helyszíni beszámoló a Jobbik március 15-i ünnepségéről

Beküldte: lenhardt (2010. márc 15.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Szokás szerint egy csodálatos istentisztelettel kezdődött az ünnepség.

A Hazatérés Templomában ünnepi program adta meg az alaphangulatot az emlékezéshez. Ifj. Hegedűs Lóránt prédikált, nővére Hegedűs Zsuzsa gyönyörűen énekelt, egy fúvószenekar tette színessé a műsort, és a versmondók ihletett szavai emelték az ünnep fényét.

Innen indultunk a Deák térre, ahol soha nem látott létszámban voltunk jelen. (Mint később kiderült, ötvenezren voltunk).

Dr. Morvai Krisztina, Pörzse Sándor, Szegedi Csanád, Vona Gábor, Kiss Róbert és a Kormorán zenekar fényes ünnepet varázsoltak a hűvös márciusi délutánra, ahol tiszta tekintetek kapcsolódtak össze.

Furcsa volt, ha olyan embereket láttunk soraink között, akik nem viseltek kokárdát, és nem örültek velünk a szónokok gyönyörű mondatainak.

Nem sok ilyen embert láttunk, ezért nagyon is “kilátszottak” a magunkfajták közül. A legsűrűbb tömegbe, a színpad mellé befurakodott egy kerékpárt tologató ember, aki azon dühöngött, hogy ez kerékpárút, és ő nagyon dühös, amiért nem tud zavartalanul bringázni… A bringás ember sajnálatos módon adott magyarázatot arra, hogy miért tologatja éppen itt a kerékpárját, és miért nem kíméli a jelenlévők ruházatát. Azt mondta: “nem tudtam, hogy ez a kiba…ott rendezvény van itt”.

Amikor felajánlottam részére, hogy rendezői segítséget kérek problémája megoldásához, intenzív visszavonulást produkált…

Olyan figura is idétlenkedett közöttünk, aki nem a színpad felé fordította fényképezőgépét, hanem a résztvevőket próbálta lefotózni. Miért? Mindenkinek a fantáziájára bízom a megoldást, de én úgy gondolom, hogy bizony ő nem jó szándékkal tevékenykedett sorainkban. Őt lefényképezte, de fotóját nem publikálom, csak ha szüksége van rá a rendfenntartóknak.

Egyszóval érdekes, izgalmas, felemelő és gyönyörű volt a megemlékezés még úgy is, ha nem mindenki örült velünk.



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
676 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Helyszíni beszámoló a Jobbik március 15-i ünnepségéről”

  1. lenhardt szerint:

    Lassanként összeáll a provokátorok listája. Ezek szerint kis “szerencsével” kettőt én találtam meg közülük, de már egyeztettük egymás között. Ennek mindössze annyi az értelme, hogy a figurákat legközelebb kiemeljük a tömegből.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    40 látogató van most online
    40 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt