Felhasználó

  

Bokros: a márciusi ifjak felelős értelmiségiek voltak

alec Beküldte: alec (2010. márc 15.),   kategória: PÁRTOK - MDF.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A márciusi ifjak felelős, áldozatkész értelmiségiek voltak – jelentette ki Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján, a budapesti Jókai téren.

Hozzátette: a márciusi ifjak 162 évvel ezelőtt nem érték be saját “pecsenyéjük sütögetésével”, saját “karrierjük” biztosításával. Az ifjak gyülekező helye, a Pilvax kávéház a polgári nyilvánosság fontos színtere volt – jelentette ki. Mint mondta, a márciusi fiatalok többet akartak rossz kompromisszumoknál, és többet akartak az egy helyben topogásnál. Bokros szerint akkor a pesti értelmiség tisztában volt kiváltságos helyzetével, sokan életüket kockáztatva is bátran nekiálltak, hogy kirántsák a politikai kátyúból az ország szekerét.

Jókai Mór szobra előtt mondott beszédében az MDF miniszterelnök-jelöltje kiemelte: ma Magyarországnak újra reformokra van szüksége, azonban, mint fogalmazott, az értelmiségnek ma nem kell “forradalmasdit” játszania. A mostani nemzedéknek az a felelősség jutott, hogy puskaropogás és háborúk nélkül vívja meg a polgárosodás küzdelmeit. Hangsúlyozta: Jókaiban megvolt a bátorság, hogy előbb karddal, majd később tollával szolgálja a magyar polgárosodás ügyét.

Az áprilisi választásokra utalva azt mondta: ma nagyon úgy tűnik, hogy a pártok ismét négy évnyi semmittevésre akarják ítélni Magyarországot. A választásokra készülve sokan ismét benyújtották a “tétlenség programját”, és feledésre akarják ítélni a polgárosodás nagy programját. Úgy fogalmazott: “szégyen, de igaz, 162 évvel ezelőtt a politikai elit jobban látta, mint ma, hogy a reformok csak kéz a kézben haladva érhetnek el átütő eredményt (…)”.

Bokros Lajos azt mondta, azért lépett újra a politika “szorítójába”, hogy 1848-hoz hasonlóan a reformok és a demokratikus népakarat ismét egymásra találjon Magyarországon. Az emlékezők a Jókai Mór szobra előtti kis téren hallgatták végig Bokros Lajos tízperces beszédét, majd az MDF nevében koszorút helyeztek el a szobor tövében. A megemlékezés a Himnusszal zárult. A megemlékezésen részt vett Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Herényi Károly elnökhelyettes, Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő és Csapody Miklós képviselőjelölt.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MDF
Címkék:  , ,

Nézettség:
767 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Bokros: a márciusi ifjak felelős értelmiségiek voltak”

  1. pilátus szerint:

    Hát kedves Bokros Lajos elfeledkezett arról, hogy 1848 egyik szintén nagy vívmánya volt a jobbágyság felszabadítása.Az valóban reform volt. Ön jószerivel csak az egyszerű ember sarcolásáról beszél, és a rablótőke feltétel nélküli kiszolgálója. Ez nem reform, hanem népnyúzás, ami ugyebár máris = jobbágy korszak!
    A demokratikus népakarat az Ön személyében a kegyetlen zsarnokkal találkozna. Ezért köszönjük, de ezt az áldozatot inkább ne hozza meg!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt