A Fidesz és Jobbik közt nem szakadt meg az együttműködés, fogalmazott Budai Bernadett a Magyar Szocialista Párt szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Jobbik Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő, mutatott rá a szóvivő, hiszen Vona Gábor belépett egy az Orbán által szervezett polgári körbe, majd innen indult saját “hódító” útjára.
Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje azt nyilatkozta a napokban, hogy a Fidesz-Jobbik testvériség közreműködik, közölte Budai. Orbán meg tudja valósítani azt, amiről a Jobbik beszél, vélekedett Tarlós, aki szerint a Jobbik nem rasszista és nem antiszemita.
Közös érdekek és célok vezérlik a két pártot a jobboldali politikus szerint. A módszerekben ugyan különbség van Tarlós szerint, de csak annyi, hogy a Jobbik vélhetőleg ellenzéki szerepet fog felvenni, míg a Fidesz kormányozni készül a következő parlamenti ciklusban, hívta fel a figyelmet Budai.
A Fidesz 2006-ban 81 helyen indított közös jelöltet a Jobbikkal a legutóbbi önkormányzati választáson, mondta a szóvivő. Olyan fideszes húzóemberek fogadták el a Jobbik támogatását, mint Tarlós, vagy Rogán Antal, az V. kerület polgármestere. Nyilvánvalónak tűnik tehát, hogy a Jobbik rengeteg helyen támogatta a Fidesz-KDNP jelöltjeit, így burkoltnak sem mondható együttműködésük nyilvánvaló.
Wittner Mária úgy nyilatkozott, hogy soha senki nem tett neki szemrehányást azért, mert a Magyar Gárda mellett mindig is kiállt, még maga Orbán Viktor sem, holott, Wittner tegnap óta a Fidesz listáján is megtalálható, mutatott rá Budai Bernadett.
(mszp.hu)



Rossz az eszme futtatás, mint mindig. Ugyan kedvező lett volna egy jobb oldali összefogás az ország érdekében, de a FIDESZ hatalom éhsége nem ismer határokat, és már hitelét vesztette. Sajnos a FIDESZ néhány területen sokkal közelebb áll az MSZP-hez!
Ha Ön ennyire szűk látókörű a politikában, még a választások előtt tűnjön el.
Háziasszonyként kamatoztassa “tudását”..
Tetszik vagy nem tetszik:
2
0
Nem értem miért fáj ennek a buta libának, hogy két jobboldali párt nem útálja egymást. Bernadett kedves! Nagyon rossz lóra tettél! Gyurcsótány imádata sem volt egy jó ötlet, de most, hogy maszopos “politikusként” vágyódsz valami hihetetlen babérra, egyszerűen humoros. Szerencsétlen teremtés vagy, sajnállak!
Tetszik vagy nem tetszik:
2
0
Jobb lenne,ha szakmádban helyezkednél el nagylány ,ha van,vagy szinésznek ,mert nagyonszépen alakítottad a Gyurcsány karjában való omlást,ehez gratulálok,de a politikát kerüld el,KÉRLEK ,egy nyugdijas kéri,SZEBB JÖVŐT.
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0