Megújította szövetségét a Fidesz és hét szervezet. Orbán Viktor abban bízik, a választás után kiderül, egész Magyarország jól jár a most aláírt szerződéssel.
A szerződést a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja írta alá.
A Fidesz elnöke az aláírást követően emlékeztetett arra, nem ez az első alkalom, hogy megállapodást kötnek egymással. A polgári kormány időszaka alatt már formálódott a szövetség, amelyet 2006-ban rögzítettek írásos formában. Megjegyezte, a szerződés elköteleződés, “mi a magunk részéről, akik aláírtuk ezt a szerződést elköteleztük magunkat bizonyos nemzeti ügyek végrehajtása mellett” – mondta. A megállapodásnak öt ilyen pont jelenti az alapját, úgymint a gazdaság talpra állítása munkahelyek teremtése révén, az egészségügy megmentése. Céljuk továbbá, hogy újra rend és közbiztonság legyen, megteremtsék a szociális biztonságot, illetve helyreállítsák a demokratikus normákat.
A Fidesz elnöke aláhúzta, úgy látják, Magyarország csak akkor tudja legyőzni a mostani “bajait”, akkor lehet ismét erős, ha olyan közösséggé válik, amelynek vannak nemzeti ügyei. Mint felhívta a figyelmet, a lezárni kívánt korszak ismérve, hogy ilyenekkel az nem rendelkezett. A kormányzást magán-, és üzleti érdekek szolgálatába állították.
Hozzátette ugyanakkor, csak ez a nyolc szervezet, csak ez a szerződés önmagában nem elég az ország sikeressé tételéhez, mert szükség van minden egyes választópolgárra. Elmondta, amennyiben megkapják a magyar választók támogatását és bizalmát, a szövetség képes és alkalmas lehet arra, hogy olyan célokat tűzzön ki az ország elé, amelyeket jó szívvel támogat Magyarország nagy többsége, és amelyek megvalósítása “alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét is visszaszerezzük, és Magyarország ismét tiszteletreméltó legyen a közép-európai térségben”.
Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az aláírást követően arról beszélt, hogy önmagában már a választásokra való készülés elég okot adna az összefogásra, most azonban többről van szó. Mint mondta, az elmúlt nyolc év kormányzati ország rombolása után arra kell szövetkezni, hogy eltakarítsák a romokat.
A magyarságnak a következő években meg kell nyernie a jövőt, ugyanakkor hozzátette az ország sorsa “nem nyereményjáték”, szervezett munkára, összefogásra és egymás iránti bizalomra van szükség. A szövetség társszervezetei rendelkeznek elég politikai tapasztalattal ahhoz, hogy tudják szétszórt akarattal nem lehet közös nemzeti jövőt építeni.
Mint fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a szövetség vezető ereje ma a Fidesz, de tudják azt is, hogy a “magyar polgári szövetség” attól nyeri értelmét, hogy ott vannak benne az aláíró szervezetek. Lezsák Sándor véleménye szerint, “új korszakot kell nyitni”. Hozzáfűzte, alakulhatnak új pártok, másfajta szövetségek, de meggyőződésük, hogy kormányképes erőt, biztonságos politizálást, jövőt ígérő reális programot az ő szövetségük kínál.
(fidesz.hu)



Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr > Azzal a kéréssel fordulok
ónhoz hogy az ápolási díj törvény > módosítását segítse 22.800ft
alapszintű ellátási formát meg emelni > ami kettő dologból ált. össze
az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel > a mindenkori minimál
nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő > munka időnek
számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy > mint aki
reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék > fel
71.000ft-ra 22.800ft-ból szinte lehetetlen meg élni > 60.000ezer ember
kap ápolási díjat > élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany
> lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések >
államtitkári fizetéseket a Fidesz kormány az elsőként emelte mit >
várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki
> 22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon >
nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most
> csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése
élelmiszerhez jutása > Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre
lépést az ápolási > díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a
vállásztó polgárok > bizalmát élvezik és az emberekért felelősséggel
tartozik a Fidesz > kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt >
kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem
hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem > az első lépés lehet a
választópolgárok élet körülményeinek javításán > Orbán Viktor
miniszter > elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem
és bízom > benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált
azoknak az embertársaim és embertársaink ért > akik ilyen nehéz
körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses > végtagját
elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg >
embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a >
következő 4 évre > > Tisztelettel a nyílt levelem fontosságára Orbán
Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis
Tamás >Spaler Endre országgyűlési képviselő bizonyosan közben jár
Orbán Viktor miniszter elnök úrnál és az angyal földi lakosok nem
maradnak hoppon és nem 5évett kell várni hogy levél tartalma a Fidesz
KDNP 2/3-dal elfogadja vagy szoba sem állnak 100 000 emberrel mert
csak 3 millio nyuger számít nekik kérdezzük Szanyi Tibor azt mondja
egyenes beszéd és nem hallgatás de minket most csak az eredmény
érdekel de gyorsan ahogy Orbán Viktor mondta a visszaszámlálás
elkezdődött 22.800ft-ból megélni lehetetlen főleg ha beteg család
taghoz 3öránként haza kell menyi és mellette dolgozni lehetetlen a
13ker be menyi Fidesz-KDNP választópolgár van aki 22 800 Ft ápolási
díjat kap kérdem értük is küzdök és teszek nem hagyom őket cselbe
nekik is enniük kell nem igaz ők is fizetnek bakbért gázt vizet nekik
is van gyerekük és őértük is harcolok még élek pedig MSZP vagyok
Szanyi Tibor és Tóth József munkáját segítem és Mesterházy Attilát
remélem Spaler Endre országgyűlési képviselő is így gondolja. Szép
napot minden angyalföldi Újlipótvárosi és vizafogói 13ker lakosnak
remélem a levelembe a megélhetés kenyerét látja mindenki én igen és
aki egyetért írjon mindenki véleménye számít 2010.07.09 kelt
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0