Az a párt, amelyik ma a választók szavazataira pályázik, nem az a Jobbik, amit az emberek megismertek, és amiért küzdöttünk – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke.
Nagy Ervin elvi és erkölcsi okok miatt távozott a pártból, és hároméves hallgatását törte meg mostani nyilatkozatával.
Úgy látja, Vona Gáborék becsapják azokat a tisztességes embereket, akik a Jobbikért dolgoznak, kampányolnak, gyűjtik a kopogtatócédulákat – és a választókat is becsapják.
Elhitetik velük, hogy ők az új, tiszta erő, de ez nem igaz. Sokkal inkább a levitézlett, lebukott, sértődött, okkal, ok nélkül parkolópályára tett helyi politikusok pártja lett a Jobbik. Az európai parlamenti választáson elért siker után megjelentek a kétes vállalkozók is a pártban.
Olyan vállalhatatlan emberek, akik üzletet szimatolnak egy tíz-húsz százalékra pályázó parlamenti erő körül.
Nagy Ervin annak idején egy önálló, hiánypótló, radikális pártot szeretett volna, amelyik nem támadja hátba a nemzeti oldalt. Megdöbbentőnek tartja, hogy Vona Gábor és társai ma többet foglalkoznak a jobbközéppel, mint a nómenklatúrával.
Szerinte beszédes Vonáék oroszbarátsága, és az is egyértelmű, hogy kívülről befolyásolják a párt irányvonalát. Úgy véli: ha a Jobbik túlnyeri magát, néhány jó szakértő mellett egy sor mindenre alkalmatlan, kétes múltú képviselő ül be a parlamentbe. Nagy Ervin számol a támadásokkal is, de fontosabbnak tartja, hogy kiderüljön az igazság.
(fidesz.hu)




És ki ez a Nagy Ervin?
Vajon miért is került partvonalon kívülre, hogy most így kiabál?
Ehh, a lejáratókampányban minden levitézlett hülyét előszednek a rettegők?
Tetszik vagy nem tetszik:
5
1
Minden országban vannak jellemtelen, levitézlett emberek. Sajnos a mi országunkban kicsit több a kelleténél, akik a jelek szerint semmitől sem riadnak vissza.Még a saját tányérjukba piszkítástól sem. Valós, vagy vélt sérelmekért Nemzettudatot egyik napról a másikra nem lehet feladni! Az ilyen emberek egyszer itt, máskor ott, ahol éppen valami előnyt sejtenek a köznyelv gerincteleneknek nevezi. Nem kell velük foglalkozni.
Tetszik vagy nem tetszik:
5
0
Nem tudom ki lehet ez a sértődött kis fickó, aki most hátrafelé mutogat és gusztustalankodik. Minden esetre a Fidesz is jobban tenné, ha nem ülne fel ilyen üres dumának, mert holnapután őket fogja lehordani mindennek.
Az árulókat az ellenfél sem becsüli!
Tetszik vagy nem tetszik:
6
1
Teljesen egyet értek a Nagy Ervinnel, mert az a jobbik amiben mi kisemberek bíztunk ,és hittük már csak a pénzről szól.Itt már csak az a jó akinek valamilyen vállalkozása van vagy több milliós bankszámlája és tudja miből finanszírozni a Vonáék kampányait.Aki szívből lélekből teljes odaadással csinálta az csak csicskának volt jó. Mindenkinek el kellene gondolkodnia, hogy meddig tolja még egy olyan párt szekerét , amit nem a kisemberekért tartanak .
Jobb lenne már egy igazi Szebb Jövő!!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Nagy Ervint sehol nem jegyezték, de mióta elkezdett kígyót-békát beszélni a Jobbikra, azóta nagy előszeretettel mutogatják a tv-ben.
Az ő “erkölcsi magaslatát” nem szeretném minősíteni.
A Jobbik az egyetlen hiteles párt, ezért minden oldalról szeretnék lejáratni, ezért kapva kaptak ennek a pondrónak a “szerepeltetésén”.
Véletlenül tudom, hogy a Jobbik mögött nem állnak jól menő pénzemberek, Vona Gábor pedig igenis az egyszerű magyar állampolgárok érdekeit képviseli, méghozzá szívvel-lélekkel!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Aki önzetlenül nem tud segíteni, az maga is karrierista! Mire számított Balogh Annamária? Nagyon jól végzik munkájukat a Jobbikos képviselők! Sajnos a beszivárgott hivatásos “bomlasztók” miatt van mindig probléma. Vajon kinek a megbízásából tevékenykednek a bajkeverők?!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Kedves Pilátus!
Épp az a baj, hogy Én önzetlenül és csak tiszta odaadásból dolgoztam a Jobbikért. Mi alakítottuk meg a férjemmel ketten az egyik vidéki alapszervezete,csak sajnos most, hogy eljött az Önkormányzati választások ideje, belénk rúgtak olyan címszóval ,hogy ameddig mozgalom volt addig jók voltunk, de most, hogy egy párt lett a Jobbikból most már ránk nincs szükség.Ez nagyon szomorú, és sajnos az az egész országra kifog terjedni, mert egyre elégedetlenebbek a vidéki szervezetek.Egyszer egy lakossági fórumon azt mondta a Vona Gábor , hogy a Jobbikat már kívülről nem lehet szétrombolni csak belülről, hát ez sajna így is lesz. Mert nagyon sok emberke beszivárgott a háttérhatalomból, akik csak a rohasztást csinálják.Ezeket megbízták és irányítani akarnak mint minden pártban. Talán majd egyszer észreveszi valaki őket akinek nem csak a több milliót jelentő bankók lebegnek majd a szemük előtt. De míg hatalomra és pénzre kiéhezett karrieristák ülnek a bársonyszékekben addig erre nincs esély.És ez a színtiszta igazság.
Bízva egy SZEBB JÖVŐBEN.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Kedves Annamária!
Sajnos igaza van Önnek, és még nagyon sokaknak, akik csalódtak, mert a belső bomlasztás ellen nem sikerült hatékonyan fellépni. Én csak szimpatizánsként kísérem figyelemmel Jobbik tevékenységét, de még így is elszomorodom, amikor azt látom, hogy fura alakok kerülnek a párt közelébe.
Nem tudom, hogy mi a megoldás, de remélem, megtalálják a Jobbik vezetői. Vona Gábort nagyszerű embernek tartom és még néhány vezetőt, akiket ismerek. Bízom benne, hogy megállítják a rombolást!
Szebb jövőt!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Kicsit utánanéztem, hogy ki a bánat ez a Nagy Ervin, és kiderült, hogy – ha igaz, amit állít – együtt járt egyetemre Vona Gáborral, sőt jó barátságban voltak, ő ajánlotta elnöknek a Jobbikba.
Ha ennek figyelembevételével nézzük vagy olvassuk megnyilvánulásait, akkor még szánalmasabb egy ellenséggé változott “jóbarát” acsarkodása a sikeres emberrel szemben.
Nagyon nem kedvelem az árulókat, köpönyegforgatókat, ennek a fickónak pedig még az arcberendezése is azt sugallja, hogy ő egy sértődött emberke, aki mások vállán szeretett volna feljebb jutni, de ez valamiért nem sikerült, így próbálkozik azzal, hogy kígyót-békát beszél azokra, akikkel korábban egy csapatot alkotott…
Emlékezzünk a Pál utcai fiúk c. könyvben Gerébre! Na, kb. ilyen ez a figura is…
Azt, hogy ki mennyire rokonszenvezik az ilyen gumigerincű lényekkel, mindenkire rábízom…
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Sajnos nehéz kiszűrni a “pénzes szimpatizánsok” valódi szándékát. Minden pártnak szüksége van az anyagi támogatásra, és tudatában voltunk az első pillanattól, hogy minden oldalról “téglákat” fognak beépíteni. Természetesen folyamatosan, és fokozott kontrollra kell ráállni, ki kell építeni egy belső védelmet,mivel a Jobbik fokozottan veszélyeztetett. Saját sérelmeiteket nem hinném, hogy Vona Elnök Úrral ne tudnátok orvosolni, mivel minden jószándékú emberre nagy szükség van! Bizonyára elismerik eddigi odaadó munkát amit csináltatok.
A bomlasztó elemek “Oszd meg és uralkodj” célját meg kell akadályoznunk veletek együtt. Félre a sértődéssel, le kell ülni és tisztázni a helyzetet!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Már több alkalommal próbálkoztunk, beszélni a megyei vezetőkkel, de sajnos azt szokták mondani két “fülük van”,így semmire sem jutunk. A másik legnagyobb gond az, hogy épp a megyei vezetésbe szivárogtak be a háttér hatalom emberei,és így még könnyebb a bomlasztás. Az eddigi munkánkat úgy köszönték meg, hogy örüljünk annak, hogy egyáltalán dolgozhattunk a Jobbikért, hát erről ennyit. Mi ezután is Magyar emberek maradunk és küzdünk, csak már nem a Jobbikban a Szebb Magyar Jövőére!
Talán majd egyszer felvirrad mindenkinek.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Én kíváncsi vagyok melyik megyében történt ez, osszuk meg egymással nyíltan a problémákat, mert mi is aktív szimpatizánsok lévén talán együttes erővel ,és természetesen jobbító szándékkal segíthetünk. Ha van “szennyes” ki vele, a magam részéről mindent megteszek!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0
Pontosan Vas megyéről van szó, még pontosabban a Celldömölki Alapszervezetről. Ez nem titok mostantól mert épp a tegnap este kaptuk meg az országos elnökség elutasítását is a fellebbezésünkről. De ha ettől is bővebb infó kell akkor a legnézettebb közösségi portálon fel veheted a kapcsolatot személyesen is velem. És sok mindenről tudunk majd mesélni.
Üdv: Annamária.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0