
Az MDF szóvivője szerint Lévai Zoltán, a párt leváltott budapesti elnöke “hazudik, vádaskodik, törvénytisztelő polgárokat sároz be”.
Kerék-Bárczy Szabolcs – a volt fővárosi elnök Indexnek adott nyilatkozata kapcsán – csütörtöki közleményében azt írja: az MDF csak annyit kér Lévai Zoltántól, hogy árulja el, kik a megbízói. Kerék-Bárczy Szabolcs arra reagált az MTI-nek, hogy Lévai Zoltán az Index hírportálnak csütörtökön egyebek között azt mondta: az MDF financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.
Nyilatkozata szerint az MDF budapesti szervezetének elnökeként nem adhatta a nevét “ahhoz a hamis látszathoz, hogy a dolgok rendben folynak”. Érzékeltem, hogy bizonyos innovatív megoldások nélkül már nincs remény, és nem szerettem volna, hogy ezeket egyszer az én nevemhez kössék majd” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mit nevez innovatív megoldásnak, azt mondta: olyan technikákat, amelyekkel kétszáz ajánlószelvényből néhány nap alatt nyolcszázat lehet csinálni. “Törvényes eszközökkel szinte kizárt, hogy ez sikerüljön” – jelentette ki.
Lévai Zoltán az Indexnek közölte: tisztán látható, hogy Budapesten a legtöbb körzetben már lehetetlen elérni a szükséges mennyiséget. Elmondta azt is, hogy az SZDSZ nem segített az MDF-nek a fővárosban az ajánlószelvények gyűjtésében.
Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke hétfőn közleményben tudatta: leváltották a párt budapesti elnöki posztjáról Lévai Zoltánt, akinek párttagságát is megszüntetik. Lévai Zoltánt azért menesztették, mert jelezte, hogy a BKV körüli korrupciós ügyek miatt felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött fővárosi választási megállapodást, amely a liberális párt szerint továbbra is érvényben van.
(MTI)


Ibolykának már régen egyenesen kellene tartania a fejét,hogy az a kevés(——-) egy helyen lenne ,és most nem kellene megverni a kolompot,bár már késö,elöbb kellet volna gondolkodni.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0