Felhasználó

  

Az idén már nem épül fel a sávolyi MotoGP pálya

alec Beküldte: alec (2010. márc 12.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!



A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem nyújt hitelt a sávolyi beruházásra, mert a jogi átvilágítás olyan kockázatokat tárt fel, ami miatt az MFB úgy döntött, jelzi a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek, hogy nem köti meg a szerződést.

Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a sávolyi MotoGP megépítéséhez. A kormány továbbra is biztosítaná a versenyek megrendezéséhez szükséges jogdíjakat, ha a beruházó állami részvétel nélkül, más finanszírozási konstrukcióban meg tudja valósítani a sávolyi MotoGP pálya (Balatonring) megépítését.

Az idén már nem tud megépülni a sávolyi MotoGP pálya, hacsak a beruházó nem tud egy finanszírozót előhúzni a bűvészkalapból – mondta a gazdasági miniszter. Új kockázatok nem merültek fel azokhoz képest, amelyek a kormánydöntés idején ismertek voltak, de most történt meg a teljes körű átvilágítás, hogy a hitelezési rendszert ki tudják alakítani – mondta Varga István.

A miniszter úgy vélekedett, a pálya az idén már nem tud megépülni, s így verseny sem lesz. Hangsúlyozta ugyanakkor: az állam továbbra is érvényben tartja azokat a vállalásait, amelyek egy motorverseny megrendezésekor fennállnak. Hozzátette: a beruházásra számító vállalkozások számára a projekt állami finanszírozásának elmaradása nem jó hír, az adófizetők pénzéből gazdálkodva azonban az volt a feladat, hogy a kockázatokat felmérve “okos” döntést hozzanak.

A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért.

Az index.hu vetette fel, hogy problémák vannak a beruházással, egyebek között azt, hogy a pénzügyminisztériumi szakértők nem javasolták a beruházás állami támogatását, mert túl kockázatos, gazdaságtalan, netalán még jogszerűtlen is. Ezt követően tiltakoztak civil szervezetek, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International (TI), valamint a Lehet Más a Politika (LMP), és a szerződési folyamat leállítását kérték.

A beruházók szerint a kritikák alaptalanok. A Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. maga tette közzé a KPMG által, az MFB számára az állami garanciával nyújtott hitelfelvételhez készült tanulmányt, amely szerintük összességében pozitív véleményt fogalmaz meg a beruházással kapcsolatban, és azt állapítja meg, hogy nem azonosítható olyan tényező, amely a jelenlegi ismeretek szerint kizárná a projekt megvalósíthatóságát. A település polgármestere is kiállt a beruházás mellett.

Március elején Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Niklai a döntést személyes okokkal magyarázta, az MTI az ügy hátterét ismerő közigazgatási és pénzügyi illetékesektől úgy értesült, hogy az elnök lemondása összefüggésben áll a sávolyi Balatonring beruházással.

Csütörtökön Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a beruházás koordinálásának kormánybiztosa is bejelentette, hogy lemond a beruházás koordinálásának feladatáról. A szocialista politikus az MTI-nek úgy fogalmazott: “sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
416 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



2 válasz “Az idén már nem épül fel a sávolyi MotoGP pálya”

  1. pilátus szerint:

    Igen, valóban sajnálatos, hogy ebben az országban semmit nem lehet tisztességesen véghez vinni, mert általában már a tervezéskor az egyéni érdekek vannak túlsúlyban, és nem a közjó! Itt minden bűzlik a korrupciótól, a zsebeléstől, az adófizetők pénzének lenyúlásától.
    A befektetők hozzanak ide tőkét, szponzorokat, igen építsenek, de ne a mi pénzünket kockáztassák, hanem a sajátjukat! Egyébként ez a pálya remek ötlet !
    A Balaton régióban ideje olyan beruházással kirukkolni, ami végre valami szórakozást biztosít a vendégeknek. Ne csak kocsmából álljon a program !
    Legalább két szórakozó park kell! Az okosok merítsenek ötletet ehhez is a spanyoloktól! Van mit tanulni!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0

  2. lenhardt szerint:

    Nem tudom, hogy bosszankodjak vagy örüljek, hiszen a sportot szeretem, de a zajt nem. Így aztán a Balaton környékén szívesebben látnék olyan szórakoztató beruházást, ami csendesebb, mint egy motoros pálya. Nyilván nem számít a véleményem, de ha már két komoly ember is lemondott miatta, akkor ez a pálya talán mégsem annyira az üdülő vendégek érdekét szolgálná.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    33 látogató van most online
    33 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt