Felhasználó

  

Nézőpont Intézet: nem változott jelentősen a pártok támogatottsága

alec Beküldte: alec (2010. márc 11.),   kategória: VÁLASZTÁS 2010.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Nézőpont Intézet március 5-7. között végzett felmérése szerint nem változott jelentősen a három legnépszerűbb párt támogatottsága az előző héthez képest; az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre, 12 százaléka az MSZP-re, 9 százaléka pedig a Jobbikra szavazna.

A Heti Válasz számára hetente készülő kutatás készítői hangsúlyozzák: az MDF jelöltjei talán már akkor sem kerülhetnek be az Országgyűlésbe, ha a párt az ország minden területén tudna listát állítani. Az intézet munkatársai szerint az MDF-fel csak az aktív szavazók 2 százaléka szimpatizál, és “már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt”.

A Nézőpont Intézet az LMP helyzetét nehéznek látja, szerintük ugyanis a párt – az el nem kötelezett szavazók válaszai alapján – akár 9 százalékot is elérhetne a választásokon, azonban “karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége” miatt nem tud kitörni a “küszöb alatt tanyázó” kispártok közül.

A felmérés készítői kiemelik: a választásokon való részvételüket biztosra ígérők 26 százaléka nem tudja, vagy nem mondta meg, melyik pártot támogatná.

A március eleji felmérést megelőző hat hétben a Fidesz támogatottsága jelentősen, 42-51 százalék közötti mértékben ingadozott, míg a kormánypárt támogatottsága 10-12 százalék között, a Jobbiké pedig 7-9 százalék között alakult az aktív szavazók körében.

A Fidesz és az MSZP közötti különbség február végén ugrott 38 százalékra a hónap közepén 31 százalékra visszaesett ellenzéki előnyről.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
1125 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    21 látogató van most online
    21 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt