Szollár Domokos szerint nyitott kapukat dönget a Fidesz: a költségvetés és a magyar gazdaság helyzete mindenki számára megismerhető.
A kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a kormány újabb konzultációs lehetőséget biztosít minden demokratikus párt számára, hogy betekintsen a “könyvekbe”. Szollár Domokos Varga Mihály Fidesz-alelnök sajtótájékoztatójára reagálva úgy fogalmazott: “nincsenek titkok, nincsen zsákbamacska, nincsenek csontvázak a szekrényben, a kormány nyílt lapokkal játszik, minden adat megismerhető; igaz ez az államháztartás helyzetére és a szén-dioxid-kvóta esetleges értékesítésére is”.
Varga Mihály csütörtökön bejelentette: az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját a Fidesz-KDNP gazdasági tényfeltáró bizottsága; a testület feladata, hogy külső szakértők bevonásával kezdje meg a gazdaság teljes átvilágítását.
Szollár Domokos ezzel kapcsolatba emlékeztetett: kormány többször hangsúlyozta, biztosítani fogja, hogy a Magyar Köztársaság pénzügyei “nyitott könyvként” elérhetőek legyenek valamennyi, a választásokon résztvevő demokratikus párt számára. Kitért arra is, hogy a kabinet vállalta, a kötelező adatszolgáltatáson túl, a pénzügyminisztérium személyes konzultációkat biztosít minden a választáson induló demokratikus párt számára, de a Fidesz, a KDNP és az MDF nem jelent meg a személyes konzultáción.
“Tényfeltáró bizottság helyett elegendő volna élni a személyes konzultáció lehetőségével, hiszen két pont között a legrövidebb út az egyenes” – fogalmazott.
(MTI)


