Felhasználó

  

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest költségvetését

alec Beküldte: alec (2010. márc 11.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését.

A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el. A költségvetésre, amely több mint 491 milliárd forintos bevétellel számol, a szabad demokrata és a szocialista képviselők szavaztak igennel. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes közölte, szinte valamennyi területen kevesebb pénzből és alacsonyabb normatívákkal kell majd gazdálkodniuk az intézményeknek, a büdzsé legnagyobb vesztese pedig a közoktatási ágazat lehet.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes, a napirendi pont előadója elmondta: a várost 2010-ben a gazdasági válság miatt “minden eddiginél hatalmasabb determinációk szorongatják”. A fővárosi önkormányzatnak azonban a felmerült nehézségek ellenére is sikerült a pénzügyi stabilitás megőrzésével megfelelő alapokra helyeznie a 2010-es költségvetést – mutatott rá a városvezető.

Néhány nappal korábban Ikvai-Szabó Imre visszafogottnak és fejlesztésközpontúnak nevezte a költségvetés tervezetét. Mint mondta, a központi források csökkentése miatt a főváros lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén, mint 2009-ben, ez azt is jelenti, hogy a közszolgáltatások színvonala csökkenhet.

Elmondta, a büdzsé tervezésénél nagyon nehéz helyzetben van a főváros, mert ahol lehetett, már a korábbi években “elmentek a falig”; amit lehetett, a takarékosság érdekében ésszerűsítettek, összevontak vagy megszüntettek.

A költségvetés elfogadása után a szabad demokrata Lakos Imre kért szót, aki bejelentette, hogy Bőhm András képviselőtársával együtt kilépnek az SZDSZ fővárosi frakciójából, s a továbbiakban független képviselőként dolgoznak tovább. Hozzátette, azért szavazták meg a büdzsét, hogy a főváros működőképes legyen.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön 34 igen, 6 nem szavazattal, valamint 21 tartózkodás mellett elfogadta a 2009-es költségvetés módosítását is.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  ,

Nézettség:
335 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    21 látogató van most online
    21 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt