A kormányszóvivő szerint nyitott kapun dörömböl a Fidesz, mert a költségvetés és a magyar gazdaság helyzete mindenki számára megismerhető.
Szollár Domokos Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfői, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén elmondott beszédével kapcsolatban emlékeztetett arra: a kormány többször hangsúlyozta, biztosítani fogja, hogy a Magyar Köztársaság pénzügyei “nyitott könyvként” elérhetőek legyenek valamennyi, a választásokon résztvevő demokratikus párt számára.
A kormányszóvivő hozzátette: meghatározott időben havonta, negyedévente közöl statisztikai adatokat többek között a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank. Fontos információk érhetők el a Magyar Államkincstár, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, az Államadósság Kezelő Központ, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által közzétett tájékoztatók révén – jelezte.
Kitért arra: a költségvetést ezen kívül a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is rendszeresen ellenőrzi. A válságkezelő programot támogató külföldi segítség miatt a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság munkatársai is folyamatosan ellenőrzik “az ország könyveit” – hangoztatta.
Emlékeztetett arra: a választásokra való tekintettel, a kormány azt is vállalta, hogy a kötelező adatszolgáltatáson túl, a Pénzügyminisztérium személyes konzultációkat biztosít minden a választáson induló demokratikus párt számára. A konzultáción a pártok vezetőinek, vagy megbízottjaiknak az egyébként mindenki számára nyilvános és elérhető költségvetési számokkal kapcsolatos kérdéseikre kaptak választ.
Kiemelte: a Fidesz, a KDNP és az MDF azonban nem jelent meg a személyes konzultáción, de a kormány ennek ellenére újabb konzultációs lehetőséget fog biztosítani minden demokratikus pártnak.
(MTI)


