Felhasználó

  

A szocialisták a helyszínen várják majd vitapartnereiket

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. márc 8.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A szocialista szakpolitikusok attól függetlenül ott lesznek a kedden kezdődő vitasorozat általuk meghirdetett helyszínén és időpontjaiban, hogy a Fidesz politikusai – az előzetes nyilatkozatok alapján – nem vesznek részt azokon.

Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt hétfőn újságírók előtt úgy ítélte meg, nem demokratikus a Fidesz hozzáállása, hiszen a választópolgárok megérdemlik, hogy tudják, melyik politikai párt mit kínál nekik. Aki nem vállal ilyen típusú vitát, az nem tiszteli a magyar választókat, lenézi őket – jelentette ki. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint reméli, a Fidesz megváltoztatja elutasító álláspontját.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy köztársaságban a miniszterelnököt általában a programja alapján választják meg.

Az MTI azon kérdésére, hogy az előre meghirdetett három vitán kívül próbálkoznak-e később is, ha ezekre nem mennek el a Fidesz politikusai, Mesterházy Attila úgy válaszolt: folyamatosan kell erre kísérletet tenni.

Mesterházy Attila vitára hívó levelére a Fidesz a hétvégén azt válaszolta: “Az Önökkel folytatott terméketlen vitáknak lejárt az ideje”; az utóbbi évek kormányzati politikája szégyent hozott Magyarországra, mert az ország és az emberek szolgálata helyett a politikai hatalmat visszaélésre és manipulációra használta, eltitkolta és meghamisította a gazdasági adatokat, ezzel pedig megtépázta Magyarország nemzetközi tekintélyét.

Az MSZP kormányfőjelöltje azt javasolta: kedden a nyugdíjakról és a szociális kérdésekről, szerdán az agrárkérdésekről, csütörtökön pedig a gazdaság helyzetéről vitáznának a Fidesz képviselőivel a szocialista szakpolitikusok. Az első időpontban Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Korózs Lajos szociális államtitkár, a másodikon Gráf József agrárminiszter, a harmadikon pedig Szekeres Imre honvédelmi tárcavezető várja a fideszes politikusokat.



(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  , ,

Nézettség:
443 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “A szocialisták a helyszínen várják majd vitapartnereiket”

  1. pilátus szerint:

    Hát csak butítsák egymást a szocik! Már azt sem hisszük el amit kérdeznek.
    Egyenesen RÖHEJES BANDA!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 2 Thumb down 1



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    40 látogató van most online
    40 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt