Felhasználó

  

Balsai István: nem marad el a felelősségre vonás

alec Beküldte: alec (2010. márc 7.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az elmúlt nyolc év gyanús ügyeinek kivizsgálását, a felelősségre vonást, a számonkérést, és a politikai elszámoltatást ígérte egyebek mellett Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen egy lakossági fórumon szombat este, mintegy száz ember előtt.

Balsai István azt mondta: a következő, minden bizonnyal Fidesz vezette kormány helyre állítja azokat a rettenetes állapotokat, amelyek ma a közrendet, a közbiztonságot, a köznyugalmat jellemzik.

Első intézkedésként a 2006-os rendőri terrort vizsgálják majd ki – mondta. A “rendőrpribékek” és parancsnokaik honfitársainkat bántalmazták brutálisan, éppen csak emberhalállal nem járt fellépésük, amely után senkit nem vontak felelősségre – hangoztatta, majd megjegyezte: tűrhetetlen, hogy a jelenlegi országos főkapitány a minap úgymond egy gesztussal megkövette a közvéleményt az akkor történtek miatt, ám arról szót nem ejtett, hogy kiket fog bíróság elé állíttatni. Senki sem bújhat ki a felelősségre vonás alól – szögezte le.

A jogi igazgató afelől sem hagyott kétséget, hogy kivizsgálják a gyanús ingatlanügyeket, az olcsó kiárusításokat, és a korrupciós ügyeket. Példaként említette a Magyar Posta, a Magyar Televízió, valamint a MÁV székházának gyanús ügyleteit, a sukorói, a bábolnai földügyeket. Az elmúlt nyolc év az “ingatlankupecek” kormánya volt – jegyezte meg.

Balsai István elmondta: ha van akarat, és ha lesz nagy felhatalmazás, akkor a nagy változások érdekében minden megtesznek a felelősségre vonás, és a számonkérés érdekében.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
944 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Balsai István: nem marad el a felelősségre vonás”

  1. pilátus szerint:

    NEM kedves Balsai István! Mi az elmúlt 20 év disznóságainak felelősségre vonását követeljük! Önök, ugyanúgy, mint az MSZP tele vannak csúsztatással. Párttársa, Kövér László a következőket nyilatkozta a “Vasárnapi Újságban”: Felelősségre vonás lesz az elmúlt 8 év bűnei miatt. Ezek a következők: 1, Kérjenek bocsánatot 2004 december 5 miatt, 2, Felelniük kell az öszödi beszédért, miért csaltak, trükköztek, 3, Jogi felelősségre vonás lesz 2006 okt. 23 -án történt brutális rendőri fellépés miatt. Természetesen ezek mis-más indoklása is elhangzott, aztán a nagy semmi. Ezek jobbára az erkölcsi részt illetik, ami természetesen nagyon fontos. DE! Nem igen hozakodnak elő a 20 év gazdasági visszaéléseivel! Pedig, a “Kutya itt van elásva” ! A csalás, lopás, sikkasztás, korrupció elkendőzésére voltak a balhék, a brutális rendőri intézkedések, a mesterségesen kreált zsidó, és cigány sérelmek, a kitalált terrorista elemek, a nácikra emlékeztető ruhák, stb. stb.! Sorrend: Mindenek előtt a 20 év gazdasági bűnözőit nyakon csípni, teljes vagyon elkobzás, családtagoké is, külföldi számlák, ingatlanok is, BÖRTÖN, a lopott holmi visszaszolgáltatása az államkasszába, az eltapsikolt 1 Ft-ért elprivatizált vagyon szintén vissza, stb, és vele párhuzamosan lehet erkölcsi számonkérés is.
    Ne vezessék félre a választókat Önök sem! Teljes körű, 20 évet átfogó felelősségre vonást! EZT KÍVÁNJUK!!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt