Lendvai Ildikó azt kérte az ügyészségtől és a bűnüldözési szervektől, tegyenek meg mindent azért, hogy “a Magyarok Nyilai terrorszervezetnek ne csak a katonai, hanem a politikai szárnyának a tagjait is bíróság elé állítsák” – adta hírül ma az MTI.
Úgy tűnik azonban, a cenzor asszonynak nem áll több muníció a rendelkezésére, a spicli ugyanis az alább látható ATV-s szereplése során kijelentette: nem szerepel több jobbikos az állítólagos felvételein. Igaz ugyan, hogy enyhén szólva ismét összevissza beszélt (előbb kijelentette, hogy további politikusok és közszereplők nevei is elhangzanak a felvételeken, majd a riporter megrökönyödésére kiderült, hogy politikus alatt politika iránt érdeklődő civileket értett), de a többszöri, lassan feltett tisztázó kérdések alapján végül ez lett a végső válasz.
Persze vannak itt (is) furcsaságok bőven, kezdve attól, hogy tagadja a golyóálló mellény viselését, amit korábban viszont elismert (mégsem büntették meg érte, lásd a kapcsolódó anyagainkban), el egészen odáig, hogy állítása szerint az ügyészség a mai napig nem hallgatta meg (!), de most talán a fenti kijelentés a legfontosabb.
Közben értesüléseink szerint ma újabb politikai fogoly szabadult Bajnaiék börtönéből.
N. Zoltánt, a Magyarok nyilai-ügyben gyanúsítottként letartóztatott hazafit a bíróság óvadék ellenében szabadlábra helyezte.
Dr. Borbély Andrea ügyvédnő elmondta; többször kérvényezte, hogy ügyfele szabadlábon védekezzen, de csak a mai tárgyaláson sikerült a bírót meggyőznie arról, hogy a fogyatékos gyermekét nevelő édesapának a családjával, a saját otthonában a helye.



Szégyen, hogy újra visszatér a koncepciós perek időszaka!
A hamis vádakat kreálókat évtizedekre leültetni, és velük együtt a felbujtókat, megbízókat is!
Kár, hogy Könyves Kálmán beszüntette a boszorkány égetést!!!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0