Felhasználó

  

Egy időben, egymáshoz közel emlékezik a Fidesz és az MSZP március 15-én

Amenhotep Beküldte: Amenhotep (2010. márc 2.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Egy időben és egymáshoz nagyon közel tartja március 15-i rendezvényét Budapest belvárosában a Fidesz és az MSZP.

A két helyszín fekvéséből adódóan könnyen előfordulhat, hogy a két párt szimpatizánsait csak méterek választják majd el egymástól a Városház utca és a Kossuth Lajos utca sarkán. Mindkét párt délután 15 órára tervezi szabadtéri megmozdulását, a szocialisták a Pilvax közben tartanák országos nagygyűlést, míg az ellenzéki párt a mintegy 500 méterre lévő Erzsébet híd pesti hídfőjénél rendezi kampánynyitó nagygyűlését. Az eset további érdekessége, hogy a Jobbik mintegy fél kilométerre, a néhány utcával távolabb található Deák téren tart gyűlést ugyanebben az időpontban.

A Fidesz és az MSZP egyaránt kedden közölte a nyilvánossággal a március 15-re tervezett rendezvény időpontját, ám Budai Bernadett, az MSZP szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz a szocialistákat követően jelentette be saját rendezvényét, ezért szerinte, ha az időpont miatt bármilyen probléma lenne, okkal várhatnak el valamiféle előzékenységet a Fidesztől. Hozzátette: a kialakult helyzet miatt egyeztetésekre lehet szükség a két szervező csapat között.

(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  , ,

Nézettség:
621 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    24 látogató van most online
    24 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt