Felhasználó

  

A Jobbik elítéli Lendvai Ildikót és az erőszakos bűncselekményeket

alec Beküldte: alec (2010. márc 2.),   kategória: PÁRTOK - JOBBIK.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Lendvai Ildikó aljas módon igyekszik összemosni a Jobbikot az általa vizionált terrorizmussal.

Az MSZP-nek láthatóan úgy kell a figyelemelterelés, mint egy falat kenyér, hogy az emberek ne érezzék át az ország súlyos helyzetét, amelynek kialakulásáért elsősorban a kommunista utódpárt kormányzása felelős.

A Jobbik elítél minden erőszakos bűncselekményt éppúgy, mint az emberi jogok semmibevételét a hatósági eljárások során. Az új erő nem tud közösséget vállalni olyan szervezetekkel, amelyek ezek közül bármelyik, törvénybe ütköző cselekedetet elkövetik, ugyanis a Jobbik a demokrácia keretein belül kíván radikális változásokat véghezvinni hazánkban.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom azért alakult politikai párttá, mert a parlamentáris demokrácia kereteit tekinti mérvadónak saját maga, vezetői és tagjai számára is. Úgy gondoljuk, hogy a kívánt radikális változásokat a szavazófülkékben, majd az Országgyűlésben kell elérni, és ahogy eddig, úgy ezután is ezen az úton kívánunk haladni.

Dúró Dóra
a Jobbik szóvivője



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
638 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



3 válasz “A Jobbik elítéli Lendvai Ildikót és az erőszakos bűncselekményeket”

  1. Dandár szerint:

    Nagyon felháboritó a kommunisták,főleg Lendvai Ildikó magatartása,hát ha valaki,avagy valakik még ezek után sem látják be azt,hogy mennyire tönkretették az országot ugy anyagilag,mint erkölcsileg,akkor miről aqkarnak még beszélni,csak az a baj,hogy még vannak emberek akik ezeknek a elmebeteg,korrupt embereknek hisznek még!Akiben nincs annyi becsület Hazája és Népe iránt,hogy kiálljon és azt mondja,hogy tévedtünk,ez lenne a minimum,mert azt nem várhatjuk el tőlük,hogy bocsánatott kérjenek,azt ők nem ismerik ,az 5o év kiirtotta belőlük a szeretetett,inteligenciát stb.Nekik már ebben az országban nincs jővőjük,mit akarnak még,hova szeretnék még juttatni ezt a sokat szenvedett népet?

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 3 Thumb down 0

  2. Dandár szerint:

    Hajrá Jobbik,mutassátok meg,hogy ha összefogunk,sokra vihetjük,talpra tudjuk állitani a kis országunkat.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 4 Thumb down 0

  3. lenhardt szerint:

    Ildikó néni egy gonosz boszorkány, aki habzó szájjal rikácsol és átkozódik. Jó volna végképp elhelyezni egy nyugdíjas otthonban!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 1



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt