Felhasználó

  

Mesterházy: az MSZP válthatja be a rendszerváltás álmait

alec Beküldte: alec (2010. márc 1.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn, Budapesten egy V. kerületi lakossági fórumon.

Mesterházy Attila beszédében hangsúlyozta: az áprilisi választásoknak történelmi jelentősége van, hiszen a magyar választópolgároknak nem csak jelöltek, hanem világképek és értékrendek között is választania kell. Az MSZP meglepetést fog okozni a választásokon, mert Magyarországnak látnia kell, hogy a baloldal erős, és a nemzet javát akarja, amihez programja is van – szögezte le.

A szocialisták kormányfő-jelöltje szerint a pártok közül egyedül a szocialisták szakítottak a korábbi osztogató hagyománnyal, és konkrét, megvalósítható, finanszírozható programot alkottak. A Fidesz ezzel szemben nem mondja meg hogyan, miből lesz jobb az embereknek, Orbán Viktor – a királyságokban megszokott módon – kizárólag személyéhez, és nem programjához kér támogatást – mondta a politikus.

Mesterházy Attila a nemzeti modernizáció kulcsterületei között említette a foglalkoztatás bővítését, a szociális rendszer modernizációját, az egészségügyet, a vidékfejlesztést és az agráriumot, valamint az állami működés területét.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje úgy vélte, hogy az ország fenntartható gazdasági fejlődési pályára állhat a jelenlegi költségvetési politika folytatásával. A következő 3-4 évben mintegy 2000 milliárd forint többlet termelődhet a magyar gazdaságban, ami lehetőséget ad a nemzeti modernizáció szociálisan igazságos módon való végrehajtásához. Kiemelte: Magyarországon egy hatékony, szervező, fejlesztő államra van szükség, amely “nem fél beavatkozni ott és akkor, amikor erre szükség van”.

Mesterházy Attila a szocialisták kiemelten fontos feladatának nevezte a demokrácia megvédését, illetve egy új, a korábbinál toleránsabb politikai kultúra megteremtését.

Az MSZP fővárosi, mintegy két és fél órán át tartó kampányrendezvényén mintegy 100 pártszimpatizáns vett részt, akik kérdéseik mellett több észrevételt is tettek a szocialista párt kampányával kapcsolatban. Egyebek mellett gyengének nevezték a párt jelenlétét a médiában, több fiatal a fiatal szimpatizánsra lenne szükség, valamint a multinacionális cégek szerintük túlzott állami támogatását is fölvetették.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
378 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Mesterházy: az MSZP válthatja be a rendszerváltás álmait”

  1. Kiss Ákos szerint:

    Mesterházy: a rendszerváltás összes álma beteljesülhet. Ez az idióta azt hiszi, hogy a magyar nép 20 évig kómában volt.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    18 látogató van most online
    18 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt