Tisztelt Listavezető úr!
Mint azzal az ön pártja is tisztában van, a társadalmi egyenlőtlenségek és a mélyszegénység az ország jövőjét fenyegető súlyos probléma. A mélyszegénység csapdájában vergődők és a romák kilátástalanságból való kitörése mindannyiunk közös érdeke. Az elmúlt esztendők világossá tették, hogy a magyarok és a cigány magyarok együttélése válságba jutott, tragédiák sorozata történt. [...]
Mesterházy Attila úgy készül, hogy lesz Orbán Viktorral miniszterelnök-jelölti vita.
A mostani választásnak komoly a tétje, most dől el, hogy az elkövetkező négy-nyolc-tizenkét évben milyen értékrendek érvényesülnek Magyarországon – jelentette ki Mesterházy Attila.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje országjáró körútjának első állomásán, a Hajdú-Bihar megyei Polgáron szombaton kijelentette: nemcsak politikusok versengenek, hanem világképek ütköznek az áprilisi országgyűlési [...]
Bár még két versenynap hátravan, úgy tűnik, a vancouveri Téli Olimpia éremtáblázatát a hazaiak nyerik. Björndalen hatodszor is olimpiai bajnok, Heidum Bernadett kilencedik 1000 méteren, USA – Kanada döntő jégkorongban.
A biatlon számok közül az utolsóra, a 4×7.5 kilométeres férfi váltóra került sor, ami azt jelentette, hogy az eddig ötszörös olimpiai bajnok Ole Einar Björndalennek ez volt az utolsó esélye, hogy [...]
A tavasz közeledtének egyik biztos jele a közutakon sokasodó balesetveszélyes burkolati hibák, nehezen kikerülhető nyomvályúk.
A balesetveszélyes kátyúk, úthibák kialakulásában több tényező is szerepet játszik. Az egyik közismert ok a téli-tavaszi csapadékos időjárással, a fagypontpont körüli hőmérséklettel, az olvadás-fagyás gyakori változásával magyarázható.
Kevésbe tudott azonban, hogy az országos közúthálózaton a burkolati károk mintegy 40 százalékát a [...]
Angyal József okleveles adószakértő :
Az adóhatóság 53-as személyi jövedelemadó nyomtatványkitöltő szoftvere megjelenése óta jogtalanul von el adóforintokat a magánszemélyektől és az egyéni vállalkozóktól. Ezt az adóhatóság már 4 éve elismerte (http://nol.hu/archivum/archiv-395815), de a hiba kijavításáról nem intézkedett.
Ennek elsődleges oka, hogy az így megszerzett bevételi többlet az adóhatósági dolgozók jutalomalapját is növeli az adózók kárára. A [...]
Nyolcvanhatról százhúszra emelkedett a fagyhalált szenvedett emberek száma – jelentette pénteken a Magyar Szociális Fórum az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. 2009. Szeptember 1. és 2010. január 29. között 86-an fagytak meg, azóta pedig további harmincnégyen.
Az MSZF szervezője megjegyezte, hogy az újabb 34 élet elvesztése lényegében egybeesik azzal az időszakkal, amelyikben a kormány 2010. [...]
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2009-ben – a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján – a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzot Hajdúszoboszló szerezte meg, a 4. és az 5. helyen Siófok és Bük foglaltak helyet. A [...]
Nyilvántartásba vették az első területi listát az áprilisi országgyűlési választásra; az Országos Választási Iroda (OVI) honlapja szerint az MSZP Vas megyei területi listájának nyilvántartásba vételéről pénteken döntött a területi választási bizottság.
Országosan péntek délután három óráig a Vas megyei MSZP-listán kívül a budapesti MSZP-lista nyilvántartásba vételét kérték, ám erről a Fővárosi [...]
A Fidesz azokat fogja elszámoltatni, “akik hazugságaikkal, bűncselekményeikkel és az ezekhez való asszisztálással tönkretették Magyarországot” – kommentálta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a szocialista Török Zsolt pénteki megnyilatkozását.
Az MSZP-s politikus pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz azt a két és félmillió embert akarja elszámoltatni, akik 2006-ban a szocialistákra [...]
Az MSZP szerint a Fidesz azt a két és félmillió embert akarja elszámoltatni, akik 2006-ban a szocialistákra szavaztak, ezt pedig nem fogja engedni a szocialista párt.
Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón kijelentette: “megálljt parancsolunk Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és a Fidesz többi vezetőjének! Nem engedjük, hogy a [...]
A Fidesz szerint a kormány kezéből kicsúszott az irányítás, a kabinet alkalmatlan az ország vezetésére, a problémák megoldására; ezt mutatja az is, hogy áprilisban “pofátlanul” nagy mértékű gázáremelés lehet.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: szakmai körökből kiszivárgott információk alapján áprilisban 15 és 50 százalék közötti gázáremelés [...]
Dávid Ibolya szerint Sólyom László köztársasági elnöknek törvényi kötelezettsége, hogy elérje, az Országgyűlés mégiscsak szavazzon az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökjelöltjéről.
Az MDF elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: “a két nagy párt mutyija következtében” az ORTT elnökének megválasztása az Országgyűlés utolsó tavaszi ülésnapján, február 22-én napirendre sem [...]
A jogállamiság útjára való visszatérésre, valamint a szabadságjogok ellen vétő hivatali és rendőri vezetők kemény elszámoltatására tett ígéretet Gaudi Nagy Tamás jogász, a Jobbik igazságügyi és önkormányzati miniszterjelöltje.
A Vona Gábor pártelnök által az igazságügy “iron man-jeként” bemutatott jelölt hangsúlyozta: a jelenlegi “elnyomó” jogalkotásban és jogalkalmazásban kettős mérce figyelhető meg, és a [...]
Sem a kormány, sem a honvédelmi tárca, sem pedig az MSZP szóvivője szerint nem indokolt lemondania Szekeres Imre honvédelmi miniszternek – összegezhetőek az érintettek pénteki nyilatkozatai.
A Magyar Nemzet pénteken saját információjára hivatkozva azt írta, hogy lemondhat a honvédelmi miniszter a hetekben napvilágot látott ügyek miatt. A szaktárca erre úgy reagált, [...]
A XXI. Téli Olimpia a finishez érkezett, egyre több sportágban az utolsó versenyszámokat bonyolítják le. Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján a 17. helyen zárt, Kanada megállíthatatlan a jégen.
Alpesi síben a női óriás-műlesiklás második futamát egy nap csúszással végre sikerült lebonyolítani. A rendezők nem bíztak semmit a véletlenre, gyors egymásutánban engedték le a versenyzőket, nehogy a fenyegető köd megint beborítsa a pályát. [...]
Az új nemzedék már megjelent a Fideszben is, és minél nagyobb a párt támogatottsága, minél több fideszes képviselő támogatja majd az új kormányt annál mélyebb lehet a változás. És ettől senkinek nincs félnivalója – mondta Deutsch Tamás az ATV Jam című műsorában.
A Fidesz EP-képviselője szerint így Debreczeni József politológusnak, Orbán Viktor volt tanácsadójának sincs félnivalója, bármit is ír Arcélek című [...]
I. A diagnózis
Az országban kialakult társadalmi válsághelyzet egyenes következménye az elmúlt húsz év család- és szociálpolitikai kudarcának. A probléma már a két téma szerkezeti összevonásánál kezdődik. Azáltal ugyanis, hogy a családpolitikát tulajdonképpen a szociálpolitika keretei közé építették be, a családoknak adott támogatást szégyellni való segéllyé, alamizsnává züllesztették.
Eközben rohamosan csökken a magyarság lélekszáma. 100 anyának 210 gyermeket kellene világra [...]
Orbán Viktor szerint Magyarországnak is véget kell vetnie a gyenge kormányok korszakának; a Fidesz elnöke így összegezte a Duna-csúcson folytatott megbeszéléseit a Facebook internetes közösségi oldalra feltöltött videójában csütörtökön.
http://www.facebook.com/video/video.php?v=1294698207280
Orbán azt mondta: Magyarországnak is véget kell vetnie a gyenge kormányok korszakának, csak egy erős magyar kormány lesz képes Közép-Európában is helyreállítani az ország tekintélyét. Az ország majd így kellő [...]
Nem kerül szabadlábra, de még házi őrizetbe sem Mesterházy Ernő, a főpolgármester tanácsadója, ugyanis a Fővárosi Bíróság (FB) elutasította védőjének fellebbezését, amelyben az a február 5-én elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetését és a kényszerintézkedés enyhítését kérte – írja pénteki számában a Népszava.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella a lapnak elmondta: az FB szükségesnek ítélte a szigorúbb kényszerintézkedés fenntartását, mondván: az [...]