A XXI. Téli Olimpia a finishez érkezett, egyre több sportágban az utolsó versenyszámokat bonyolítják le. Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján a 17. helyen zárt, Kanada megállíthatatlan a jégen.
Alpesi síben a női óriás-műlesiklás második futamát egy nap csúszással végre sikerült lebonyolítani. A rendezők nem bíztak semmit a véletlenre, gyors egymásutánban engedték le a versenyzőket, nehogy a fenyegető köd megint beborítsa a pályát. A könnyű lejtő miatt nagyon sűrű volt a mezőny, az első hét helyezett 68 századon belül volt egymáshoz képest. Az első futamot szerdán Elisabeth Görgl nyerte, ő várhatta az élről a folytatást, azonban be kellett érnie a bronzéremmel. A szlovén Tina Maze a szuper-G után második ezüstjét szerezte Vancouverben, míg hatalmas meglepetésre a német Viktoria Rebensburg lett az olimpiai bajnok, aki azelőtt még egyetlen világkupa győzelmet sem jegyzett. Az osztrákoknak tehát megint nem jött össze az arany. A magyar indulók közül Döme Zsófia kiesett az első futam során, Berecz Anna viszont másodszor is végigment a pályán, és öt helyet javítva a 42. helyen végzett.
A férfiakhoz hasonlóan a női sífutók is a váltóversennyel folytatták küzdelmeiket. A 4×5 kilométer legfőbb esélyese a norvég csapat volt, és nem is történt meglepetés. A skandináv váltó erőssége, hogy mindegyik tagja a mezőny élfutói közé tartozik, ráadásul az a Marit Björgen a befutóemberük, aki Vancouverben már kétszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára…és most harmadszor is. Az olasz Sabina Valbusa volt csak az ellenfele az utolsó váltást követően, akit gyorsan le is rázott és egyre növelve előnyét megszerezte önmaga és csapata számára a váltó-aranyat. Valbusát a finn Saarinen, a svéd Ingemarsdotter és a német Nystad is utolérte. Közülük a svéd hölgy bírta legkevésbé a tempót és lemaradt. Nystad behozta a német váltót a második helyre, megint bebizonyítva, hogy a német női sífutó válogatott nem olyan gyenge, mint amilyennek hazája sajtója beállítja. A bronzérmet a szintén nagyot küzdő finn hölgyek nyakába akasztották.
A végeredmény:
1. Norvégia (Skofterud, Johaug, Steira, Björgen)
2. Németország (Zeller, Sachenbacher-Stehle, Gössner, Nystad)
3. Finnország (Muranen, Kuitunen, Roponen, Saarinen)
Az északi összetett (síugrás + sífutás) utolsó versenyszáma is napirenden volt tegnap. Ezúttal a nagysáncról ugrottak a versenyzők, ezt követte később a 10 kilométeres sífutás. A szélviszonyok megváltozása miatt félbe kellett szakítani az ugró sorozatot, ami után sok esélyes (többek között a normál sánc északi összetett bajnoka, a francia Jason Lamy-Chappuis) csak a mezőny második felében, nagy időhátránnyal vághatott neki a sífutó résznek. Ez a nap az amerikaiakról szólt, ugyanis a másodikként induló Johnny Spillane és a távnak hatodikként neki vágó Bill Demong kiegészülve a síugrást megnyerő osztrák Bernhard Gruberrel egymást váltogatva messze a többiek előtt haladtak. Végül Demong volt az, aki az utolsó emelkedőn robbantott és Spillane hiába szaporázta, nem volt esélye utolérni, be kellett érnie az ezüsttel. Gruber nagyon taktikusan, a két amerikai árnyékában kihozta magából a maximumot és begyűjtötte a bronzérmet. A sportág koronázatlan királya Hannu Manninen jött be negyediknek, ami azt jelenti, hogy a rekordnak számító 47 világkupa futamot nyerő finn legenda sajnos olimpiai arany nélkül fejezi be a pályafutását.
Bill Demong az első amerikai sportoló, aki északi sí számban olimpiai aranyat szerzett hazájának. Ez is jelzi, hogy nemhogy nincs lesajnálva ez a sportág a világban, de egyre több nemzet kerül az érmes helyek közelébe (a cseh Pavel Churavy ötödik lett, ami Csehország eddigi legjobb helyezése a szakágban), és az izgalmas befutók következtében egyre több néző követi figyelemmel a versenyeket.
Befejeződtek a női jégkorong torna küzdelmei is. A kisdöntőt Svédország és Finnország játszotta. Kiélezett küzdelemben, hosszabbításban végül a finnek szerezték meg a bronzérmet. Ahogy az várható volt, az amerikai és a kanadai hölgykoszorú vívta a döntőt, ahol a hazaiak már az első harmadban kialakították a 2-0-ás végeredményt. Ezzel a kanadai női jégkorong-válogatott zsinórban harmadszor lett olimpián aranyérmes.
Az eredmények:
Bronzmérkőzés: Finnország–Svédország 3–2 (hosszabbítás után)
Döntő: Kanada–Egyesült Államok 2–0
Végeremény:
1. Kanada; 2. Egyesült Államok; 3. Finnország; 4. Svédország
Síakrobatikában a férfiak ugrás versenyszámát rendezték, ahol a fehérorosz Alekszej Grisin győzött az amerikai Jeret Peterson és a kínai Liu Csung-Csing előtt. A fehérorosz sportoló hazája első téli olimpiai aranyérmét szerezte meg.
A nap fénypontja minden kétséget kizáróan a női műkorcsolyázók szabad programja volt. Az esélyeknek megfelelően, a rövid program után vezető dél-koreai Kim Ju Na lett az aranyérmes, megelőzve a japán Aszada Mao-t és a hazaiak kedvencét, a kanadai Joannie Rochette-et. Érdekesség, hogy nem született orosz aranyérem műkorcsolyában. Az immár negyedik olimpiáján szereplő Európa-bajnokunk, Sebestyén Júlia ebben a rendkívül sűrű mezőnyben is megállta a helyét, s bár végül a 17. lett, büszkék lehetünk arra, hogy tizenkét évvel első olimpiai fellépése után még mindig a világ legjobbjai között láthattuk őt.


