Felhasználó

  

Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter

alec Beküldte: alec (2010. feb 26.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Sem a kormány, sem a honvédelmi tárca, sem pedig az MSZP szóvivője szerint nem indokolt lemondania Szekeres Imre honvédelmi miniszternek – összegezhetőek az érintettek pénteki nyilatkozatai.

A Magyar Nemzet pénteken saját információjára hivatkozva azt írta, hogy lemondhat a honvédelmi miniszter a hetekben napvilágot látott ügyek miatt. A szaktárca erre úgy reagált, hogy Szekeres Imre nem mond le. A kormányszóvivő, Szollár Domokos, az MTI-vel azt közölte, “fel sem merült”, hogy Szekeres Imre lemondjon a szaktárca vezetéséről.

Az MSZP szóvivője azt mondta: éppen Szekeres Imre volt az, aki élére állt a rendteremtésnek a Honvédelmi Minisztériumnál. Ezért az MSZP szóvivője szerint a miniszternek, aki az MSZP elnökhelyettese is, semmi oka nincsen lemondani, hiszen annak érdekében cselekszik, hogy kiderüljön, mi történt ott, és rend legyen, ha bármiféle visszaélés történt.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője – miután részt vett a Fidesz szakpolitikusának, Csampa Zsoltnak a sajtótájékoztatóján – újságíróknak azt mondta: az ügyet nem segíti, ha ebben az esetben egy miniszter lemond. Az ügyet az segíti, ha kivizsgálják, és mindent megtesznek azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő – fűzte hozzá. Közlése szerint Szekeres Imre néhány héttel az események kirobbanása, vagyis február 17-e előtt kapott tájékoztatást az ügyben. A nyomozás sikere érdekében hozták nyilvánosságra február 17-én az ügyet – tette hozzá.

A tárca közleményében foglaltakat megerősítve a szóvivő elmondta: Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért a négy évért, amelyet a honvédség és a HM élén töltött, azért az eredményért, munkáért, amelyet magyar katonák végeztek, és azért is, ami az elmúlt néhány napban történt.

A Fidesz pénteken azonnali lemondásra szólította fel Szekeres Imrét; az ellenzéki párt szerint megdöbbentő és elképesztő mindaz, ami a tárca környékén történik.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
980 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter”

  1. Kiss Ákos szerint:

    Ez az ember még lógni fog.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    108 látogató van most online
    108 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt