Az MSZP szerint a Fidesz “Itt az idő!” című tájékoztató kiadványa tele van valótlan állításokkal, csúsztatásokkal.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője kijelentette: aki nyitott szemmel jár az országban, az láthatja, hogy az elmúlt években egyebek között több száz kilométer autópálya épült, kórházak újultak meg.
Felhívta a figyelmet a szocialisták “A tisztánlátás kedvéért” című kiadványára, amely elmondása szerint “megcáfolhatatlan tényállításokat tartalmaz” az elmúlt nyolc évről.
(MTI)



Az igaz, hogy a FIDESZ nem épített ennyi autópályát. DE megköszönjük az MSZP-nek: hogy a rabló idegen érdekeket kiszolgálták, az általuk épített bármi világviszonylatban is a legdrágább, mert szinte mindenhez korrupció társul, hogy a határon túli magyarokat szinte napi szinten megverik, hogy ilyen “frappánsan” behódoltak az összes tárgyaló partnernek minden szinten, hogy 8 évig komédiáztak, röhögtek a parlamentben, hogy kivétel nélkül “semmire való” volt a kormány, hogy burjánzik a politikus bűnözés, hogy megkeserítették elszegényítették az emberek millióit, hogy következmények nélkül egy szűk kör lophatott, csalhatott, hazudhatott , külön köszönet a színvonaltalan külügyminiszternek, hogy a szlovák nyelvtörvényhez hasonlóan semmit sem tudott megoldani. stb. De csak eddig, és NE TOVÁBB! TAKARODJANAK!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0