Felhasználó

  

Gyurcsány: a mostani választás tétje a legnagyobb az elmúlt 20 évben

alec Beküldte: alec (2010. feb 25.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a mostani választásnak van talán a legnagyobb tétje az elmúlt húsz év voksolásai között.

A Népszava online és a nol.hu is beszámolt arról, hogy a volt kormányfő szerdán kora este a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén beszélt, és lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után. Gyurcsány szerint a rendszerváltáskor félig-meddig megvalósult az alkotmányos forradalom, másik két forradalmi vágy viszont nem teljesült be: az egyik a szociális, a másik az erkölcsi forradalom.

Az azóta eltelt időben az MSZP és az SZDSZ baloldala ezt az elmaradt szociális forradalmat próbálta kompenzálni, míg a jobboldal a mai napig az elmaradt erkölcsi forradalmat követeli, a folyamatos felelősségre vonással, a számonkéréssel – vélekedett.

A volt miniszterelnök a jelenlegi pártok választási magatartását elemezve a rendszerváltás korrekcióját célzó forgatókönyveket ismertetett. Szerinte a Jobbik ilyen korrekciója destruktív, romboló koncepció, ugyanis a demokratikus normákkal szembeni hatalomgyakorlást célozza. Úgy látja, hogy a Fidesz pedig szembemegy Bibó Istvánnal – aki szerint jobb az intézmények uralma, mint az emberek uralma alatt élni – , amikor a személyi kultuszra épít, és sok esetben a harmadik Magyar Köztársaság hagyomány- és jogrendszere ellen megy.

Hozzátette: az MSZP és a Bokros-féle MDF alapstratégiája ezzel szemben a rendszerváltáskori demokratikus konstrukciók védelme. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy az MSZP ezt a szociális szempontok képviseletével, míg az MDF egy neokonzervatív gazdaságpolitikai szemlélettel képviseli. A volt kormányfő kitért arra, a Fidesznek történelmi bűne, hogy az elmúlt négy évben “a rendetlenség és a káosz apostola lett”.

Az elhíresült őszödi beszéd kapcsán megjegyezte: ma már sajnálja, hogy akkor nem volt még őszintébb.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
716 megjelenés  (4 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    30 látogató van most online
    30 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt