Felhasználó

  

MSZP: a gazdasági válság ellenére is jobbak a számok, mint 2001-ben

alec Beküldte: alec (2010. feb 23.),   kategória: PÁRTOK - MSZP.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Az MSZP szerint hazugság összemosni a világgazdasági válság következtében az elmúlt két évben romlott életfeltételeket a teljes nyolcéves szocialista kormányzás idejével.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter, a párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke ennek alátámasztására kedden sajtótájékoztatón több grafikont és adat-összehasonlítást is bemutatott. Hangsúlyozta: a Fidesz és az MSZP kormányzásának utolsó teljes évét hasonlította össze, hogy szembe menjen a “hazug ellenzéki politikával”.

Az összehasonlító adatok közt említette, hogy a magyar gazdaság teljesítménye Orbán Viktor volt miniszterelnök távozása után “folyamatosan és brutálisan” emelkedett egészen a világgazdasági válság kezdetéig, és reálértéken ez most is 17 százalékkal több, mint 2001-ben.

Molnár Csaba szerint a szocialista kormányok az inflációt a felére nyomták le, a nettó átlagkeresetek reálértéken 29 százalékkal növekedtek, 32 százalékkal több az átlagos nyugdíj összege és triplájára emelkedett a családi pótlék nyolc év alatt.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MSZP
Címkék:  , ,

Nézettség:
893 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “MSZP: a gazdasági válság ellenére is jobbak a számok, mint 2001-ben”

  1. pilátus szerint:

    Molnár Csaba ámokfutása minden poszton színvonal alatti. Az én grafikonom azt mutatja, hogy a nyolc éves garázdálkodásuk eredményeként a lakosság többsége sokkal rosszabbul él. Ők bizonyára nagyon jól jártak, de szerencsére vészesen közeleg az elszámoltatás napja!!!!!!!!!!!!!!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    116 látogató van most online
    116 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt