Felhasználó

  

Navracsics: Bajnai levetette magáról a felelősséget

alec Beküldte: alec (2010. feb 22.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Navracsics Tibor szerint Bajnai Gordon hétfői parlamenti beszédében levetette magáról a felelősséget.

A Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: Bajnai Gordon “édes-bús búcsúbeszéde” azt juttatta eszébe, amikor az apa délután elmegy otthonról, a gyerekeket otthon hagyja játszani, és néhány intő szó kíséretében elmondja, legyenek jók. Navracsics Tibor azt kérdezte a kormányfőtől, ha “annyira kínozzák” azok a problémák, amelyeket beszédében felsorolt, akkor miért nem folytatja közéleti pályáját.

Navracsics Tibor azt kérdezte a kormányfőtől, ha “annyira kínozzák” azok a problémák, amelyeket beszédében felsorolt, akkor miért nem folytatja közéleti pályáját. “Nem csodálom, hogy végül is úgy döntött, hogy ezt a frakciót ön nem vállalja fel” – mondta az MSZP képviselőcsoportjára utalva.

A fideszes politikus kifejtette: ha jól értette, Bajnai Gordon azt mondta, jó, hogy az ország ilyen helyzetben van, és hogy ezeket a lépéseket tette meg, “következésképpen jól tette az ország, hogy azt az utat folytatta, hogy az elsők között kellett a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz fordulni hitelért, mert a csőd szélén táncolt az ország”.

Navracsics Tibor felidézte Bajnai Gordon miniszteri tevékenységét is, és közölte, amikor megkezdte politikai pályáját, azt mondta, fejenként minden magyar állampolgár 800 ezer forintnyi uniós forráshoz fog jutni, most azonban – a ciklus végén – minden magyar állampolgárnak 2,5 millió forintos része van az államadósságból. “Erről elfelejtett beszámolni” – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a Bajnai Gordont egyetlen grémium választotta meg kormányfővé, az MSZP rendkívüli kongresszusa. Szerinte egy demokráciában nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítania annak, aki egyetlen választott tisztséget sem töltött be.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
868 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    64 látogató van most online
    64 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt