Felhasználó

  

Ismét az APEH vizsgálhatja az állami vezetők vagyonosodását

alec Beküldte: alec (2010. feb 19.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Tavasztól az Állami Számvevőszék (ÁSZ) helyett ismét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vizsgálja majd az állami vezetők és hozzátartozóik vagyongyarapodását.

Az ÁSZ-hoz két évig tartozó hatáskör eszközök hiányában nem működött, ezért most a számvevőszék kérésére visszakerül az APEH-hoz. Az ezzel kapcsolatos, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvénymódosításról hétfőn dönt az Országgyűlés. Az MTI úgy tudja, hogy az alkotmányügyi bizottság által egyhangúlag benyújtott előterjesztést hétfőn – a parlamenti ciklus utolsó ülésén – azért fogadhatják el, mert a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz is támogatja, és módosító indítványok sem lesznek ahhoz benyújtva.

A törvényjavaslat azért került a parlament elé, mert az ÁSZ jelezte, hogy a vizsgálatok lefolytatásához nincsen jogköre. A 2008-as törvénymódosítás Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagjának része volt. A változtatást akkor azzal indokolták, legyen világos, ki mennyit és hogyan kap, ha olyan állami tisztséget tölt be, ami az átlagost messze meghaladó felelősséggel jár.

A törvény szerint az ÁSZ ötévente vizsgálta volna az állami vezető és a vele egy háztartásban élő hozzátartozója vagyongyarapodását, ha pedig megszűnt volna a vezető megbízatása haladéktalanul elvégezte volna vagyonosodási vizsgálatot.

Az ügy előzményei közzé tartozik, hogy 2007-ben több vezető politikus ellen is volt ilyen vizsgálat: köztük Orbán Viktor Fidesz-elnökkel szemben is, illetve Lendvai Ildikó akkori szocialista frakcióvezető ellen is, de ő maga ellen kért ilyen vizsgálatot. Ezt követően merült fel, hogy egy független testületnek, a számvevőszéknek kellene átadni ezt a jogkört, de a törvénymódosítás után röviddel kiderült, az ÁSZ-nak nincsenek meg a megfelelő eszközei.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
515 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt