Felhasználó

  

Századvég: a kampány nem hozott változást a politikai erőviszonyokban

alec Beküldte: alec (2010. feb 18.),   kategória: VÁLASZTÁS 2010.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

A felmérés szerint a biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében a Fidesz 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákat 23 százalék választaná. A harmadik legerősebb politikai erő a Jobbik, amelynek támogatottsága továbbra is 10 százalékos. Változás az előző hónaphoz képest, hogy az MDF a biztosan szavazó, pártot választó megkérdezettek körében februárban elérte a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét.

Az LMP három százalékon áll, míg az SZDSZ helyzete reménytelennek tűnik, mivel a pártra továbbra is csak a megkérdezettek egy százaléka szavazna.

A teljes népességen belül mért adatok szerint a Fidesz 33, az MSZP 15, a Jobbik 5, míg az MDF és az LMP 3-3 százalékon áll.

A megkérdezettek 37 százaléka Orbán Viktor miniszterelnökségét preferálja. A szocialisták jelöltjét, Mesterházy Attilát 13 százalék, az MDF jelöltjét, Bokros Lajost 12 százalék, Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét pedig 3 százaléka választaná kormányfőnek.

A magukat jobboldalinak valló válaszadók 79 százaléka preferálja Orbán miniszterelnökségét; Vona öt százalékot, Mesterházy és Bokros egy-egy százalékot kapott.

A “centrumban állók” 28 százaléka is Orbán miniszterelnökségével szimpatizál, míg 19 százalékuk Bokros Lajost látná szívesen miniszterelnökként. A “középen állók” alig hét százaléka szimpatizál a baloldali jelölt, Mesterházy Attila miniszterelnökségével, míg Vona Gábort, az önmagukat a centrumhoz sorolók 4 százaléka támogatná.

A baloldali elkötelezettségű szavazók körében a legnagyobb támogatottsággal (50 százalék) Mesterházy Attila bír. Ugyanakkor továbbra is jelentős (20 százalékos) azon baloldali szavazók aránya, akik Bokros Lajos miniszterelnökségével szimpatizálnak. Orbán Viktorra e választói csoporton belül 6 százaléknyian szavaznának, míg Vona Gábort 1 százalék támogatná.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
370 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    22 látogató van most online
    22 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt