Felhasználó

  

Fidesz: családtámogatóvá kell tenni a gazdaságpolitikát

alec Beküldte: alec (2010. feb 16.),   kategória: PÁRTOK - FIDESZ.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Fidesz elnökségének álláspontja szerint amellett, hogy a következő kormánynak tíz év alatt egymillió új munkahelyet kell létrehoznia, családellenesből családtámogatóvá kell tennie a gazdaságpolitikát.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az egymillió új munkahely nélkül elképzelhetetlen a gazdasági növekedés és a kilábalás megindulása. Emellett hangsúlyozta azt is, ha kormányra kerülnek, megpróbálják megállítani és megfordítani a népességcsökkenést, a rossz demográfiai tendenciákat. Szerinte a mostani magyar kormány csak tovább gyengíti a gazdaságot, és nem látszanak azok a kitörési lehetőségek, amelyek stabil növekedési pályára állítanák a magyar gazdaságot.

Katona Tamás pénzügyi államtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint nincs szükség egymillió új munkahelyre, Varga Mihály úgy reagált: ez a feltartott kéz politikája, amelynek véget kell venni. “Másrészt pedig mit várjunk attól a kormánytól, amelynek a pénzügyi vezetője eleve azzal számol, hogy a magyar népesség tartósan, folyamatosan csökkenni fog?” – tette fel a kérdést az ellenzéki párt alelnöke.

A politikus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának hétfői budapesti sajtótájékoztatójával kapcsolatban azt mondta: több ellentmondást is észre lehet venni, hiszen míg az IMF azt mondja, minden rendben van, a magyar kormány tartja a vállalt irányt, addig az Európai Unió illetékese már a sajtóértekezleten további megszorításokról beszélt. Oszkó Péter pénzügyminiszter pedig bejelentette, hogy zárolják a stabilitási tartalék megmaradt 50 milliárd forintos részét – tette hozzá.

Varga kérdésre kifejtette: múlt csütörtökön folytattak megbeszélést az IMF és az EU képviselőivel, ahol elmondták, hogy szerintük a 2010-es költségvetés nem tartalmazza a reális számokat. A Fidesz képviselői a találkozón beszámoltak arról is, hogy a büdzséből kieső tételek – például az Alkotmánybíróság által megsemmisített ingatlanadó – függetlenül a következő kabinet összetételétől és intézkedéseitől “már hatnak” – ismertette. Hozzátette, akkor tudnak bővebb és pontosabb helyzetértékelést adni a valutaalapnak, ha kormányra kerülnek. Kérdésre megjegyezte azt is, hogy tárgyalásukon a felvett hitel törlesztésének átütemezése nem került szóba.

James Morsink, az IMF delegációjának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: a Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú fiskális politika folytatására a Nemzetközi Valutalap delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
481 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



1 válasz “Fidesz: családtámogatóvá kell tenni a gazdaságpolitikát”

  1. pilátus szerint:

    James Morsink nyilatkozata mindent elmond a Fideszről. Sok a duma ,a félrebeszélés, de ugyanúgy megszorításokra készül. Majd én is mondok valamit, ha előbb beülhetek a kormányfői székbe! Esetleg széttárom a karom, hogy sajnos én sem tudok mást mint az előd! Inkább ajánlom: börtönbe a korrupt politikusokkal és hasonszőrű társaikkal, a lopott milliárdok visszavétele, teljes vagyon elkobzás, az elherdált állami vagyon visszajuttatása magyar tulajdonba stb, stb.!!! A kábító szövegből már elég!!!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 1 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    24 látogató van most online
    24 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt