
A Fidesz vezetésű Kaposvár a közpénzzel, a szintén fideszes irányítású Esztergom pedig a közakarattal nem bánik jól Szabó Zoltán szocialista politikus szerint, aki az “Így kormányoztok ti” sorozatának 25. sajtótájékoztatóját tartotta vasárnap Budapesten.
Az MSZP-s honatya úgy fogalmazott: Esztergom a demokrácia fekete lyukává vált, ahol mindent lehet, amit Meggyes Tamás kénye-kedve megenged. Ezt azzal indokolta, hogy nemrég a polgármester indítványára fogadta el a testület fideszes többsége, hogy az összes nyílt előterjesztésről vita nélkül szavaznak, a kérdéseket és az interpellációkat pedig törölték a napirendek közül.
Szabó Zoltán Kaposvárt a közpénzek fekete lyukának nevezte a Jégcsarnok volt vezetőjének sikkasztási ügye miatt, amelynek szerinte fideszes érintettje is lehet. Felidézte: Dér Tamás fideszes önkormányzati képviselő, a Városi Sportcsarnok és Intézményei igazgatója elbocsátotta a Jégcsarnok vezetőjét, mert a városi sportcsarnokot este nyolc óra után különböző csoportok használták ugyan, de a bevétel nem az intézmény számlájára került.
Az MSZP az ügy kapcsán azt kérdezte, miként lehetséges, hogy évek óta folyik a “zsebre dolgozás” egy kaposvári intézményben és a közvagyonért felelős vezető ebből semmit nem vesz észre, és miért akarja ezt az ügyet agyonhallgatni a Fidesz.
(MTI)


Szabó Zoltán képére nézve mindig ideges leszek, mert ez a hájpacni, hosszúhajú kretén annyira undorító, hogy elhomályosodik tőle politikai éleslátásom. Mégis: nem értem ezt a vehemenciát, amivel – akár a sarokba szorított patkány – vagdalkozik. Sikerült meglepnie, de remélem, senki nem hisz neki!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0
Esztergomba élő kollégámtól tudom, hogy az ő polgármesterük igenis tisztességes, ő is rá szavazott.
A MSZP-s társaság szeretne mindenkit befeketíteni, hogy lehúzza a jobboldali városvezetőket is a saját szintjére.
Elég volt! Tünés a politikából!
Tetszik vagy nem tetszik:
1
0
Aha, persze, vagy tudatlanul irkalsz, vagy Te is neki dolgozol..
Nezz korul vagy olvass utana, ami Esztergomban zajlik az orszag szegyene…
NEM csak az MSZP, az osszes tobbi part (jobb es bal), a torvenyhozas es az egyszeru emberek vannak kiakadva erre a kis Meggyes diktatorra.
Olvass utana, gyomorforgato mit meg nem engedett idaig maganak…
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0