Felhasználó

  

Demszky: “lemondásommal nem szerzek örömet politikai ellenfeleimnek”

alec Beküldte: alec (2010. feb 14.),   kategória: POLITIKA - BELFÖLD.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Demszky Gábor nem mond le a BKV-t érintő botrányok miatt – erősítette meg a főpolgármester a TV2 Napló című vasárnap esti műsorának nyilatkozva.

Demszky Gábor megismételte, hogy vállalja a politikai felelősséget, de nem mond le, “nem szerez ezzel örömet” politikai ellenfeleinek. Hangsúlyozta: a rendőrséggel együtt fel kell göngyölíteni az ügyet, és ha lemondana, hátralépne, azzal azt üzenné, hogy “elvállalja a felelősséget”, amivel nagyon nehéz, kellemetlen helyzetbe hozná azokat, akik ártatlanok. A főpolgármester szerint az ügy azt bizonyítja: kizárólag a rendőrség képes kivizsgálni, ha egy cégnél szervezett módon történik csalás, hűtlen kezelés, egyéb bűncselekmény.

Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsadói szerződésekről volt szó, azt válaszolta: ez olyan széles körű volt, hogy szinte lehetetlen példát mondani. Általánosságban azt mondta: hogy “zavaros módon össze-vissza mindenre” szerződést kötöttek.

Megismételte, hogy Hagyó Miklóssal súlyos konfliktusai voltak, de a koalíció fenntartása érdekében a szocialista politikus a főpolgármester-helyettesi pozíciójában maradt. “Majd amikor elvettem tőle a feladatot, két hónapon belül felbomlott a koalíció” – emlékeztetett.

Arra a felvetésre, hogy akkor miért adott Hagyó Miklósnak jutalmat, Demszky Gábor kijelentette: azért kaptak jutalmat tőle a főpolgármester-helyettesek, mert alacsony a fizetésük, s ezzel próbálta a megfelelő munkára ösztönözni őket. Arra a kérdésre, hogy mit tekint “alacsony fizetésnek”, azt válaszolta, hogy ezek a fizetések körülbelül nettó 500 ezer forintot tettek ki.

Mesterházy Ernővel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta: a tanácsadó 2002-ben került be a választási kampányába, “egyfajta baráti tanácsadás volt ez”. Kifejtette: Mesterházy Ernő kapcsolatteremtő, kapcsolatépítő képessége fontos, használható volt a város számára, információk begyűjtésével, összegzésével kapcsolatos képessége pedig “egészen rendkívüli” volt.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  POLITIKA - BELFÖLD
Címkék:  , ,

Nézettség:
512 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK







Utoljára nézett bejegyzések


Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    36 látogató van most online
    36 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt