A Fidesz áll az élen a Szonda Ipsos felmérésében. Az MSZP stagnál, a Jobbik javított, a többi párt pedig a küszöb alatt teljesített a február elején végzett közvélemény-kutatáson.
A Fidesz nagyjából negyedmillió szimpatizánst veszített az elmúlt egy hónapban – derül ki a Népszabadság által ismertetett közvélemény-kutatásból. A Szonda-Ipsos adatai szerint a veszteségeket főképpen a nyugdíjasok, valamint az alacsony iskolázottságúak körében szenvedte el az ellenzéki párt; a távozókból bizonytalanok lettek.
Az MSZP tábora változatlan, a múlt hónaphoz hasonlóan ezúttal is a választókorú népesség 14 százaléka támogatja.
A Fidesz 32 százalékot vonz, a Jobbikkal 7 százalék szimpatizál. A radikális párt pozíciói valamelyest erősödtek, ugyanis a párt a biztos pártválasztók körében az eddigi legjobb közvélemény-kutatási eredményt, 14 százalékot ért el. A Fidesz itt is rontott, 63-ról 58 százalékra, az MSZP pedig lényegében a múlt hónaphoz hasonlóan teljesített.
Nem változott a többi párt támogatottsága sem: az MDF-nek 2, az SZDSZ-nek és az LMP-nek 1 százaléknyi eltökélt választója van, a KDNP statisztikai értelemben mérhetetlen.
A Szonda Ipsos elemzéséből az is kiderül, hogy az elmúlt egy hónapban 43-ról 46 százalékra emelkedett a választási kedv, de négy évvel ezelőtt 58 százalékos volt a részvételt tervezők aránya. A bizonytalanok és passzívak aránya is szokatlanul magas: 42 százalék, szemben a 2006-os 31 százalékkal.
A közvélemény-kutatók a felmérés alapján megjegyzik: nagyon hatásos kampány megmozgathat még több százezer hezitálót vagy bizonytalant. A Fidesz hétszázezer, az MSZP négyszázezer rokonszenvezőt is rábírhat a voksolásra, és hétszázezer bizonytalanból is lehet még szavazó.



Továbbra is vezet a Fidesz: De csak PAPÍRON. Lásd: kormányozz/szavazások.
Tetszik vagy nem tetszik:
8
3
Úgy látom a kirekesztés politikája ezen oldalon is érvényesül !
Magyarország egyetlen nemzeti valahogy nem szerepel a képen !
SZEBB JÖVŐT !
Tetszik vagy nem tetszik:
2
0
Miért csak MSZP és Fidesz plakátok vannak az utcákon? Nekem erről a személyi kultusz proletárdiktatúrája jut eszembe!!! Miért kell az embereket hülyének nézni, mintha csak ők lennének és más nem!!!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0