Élénkül a cégek munkaerő-toborzási kedve: januárban 30.000 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, és várhatóan a tavaszi állásbörzéken is több cég képviselteti magát mint tavaly.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legutóbb közölt munkaerőpiaci adatai szerint januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma 2009 decemberéhez képest. A bejelentett új álláshelyek körülbelül egyharmada nem támogatott álláshely volt, kétharmada pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási formára szólt.
A foglalkoztatási szolgálat adatai szerint a januári zárónapon a legtöbb támogatás nélküli betöltetlen álláshely az egyszerű szolgáltatási jellegű foglalkozások, a feldolgozóipari gépek kezelői, a kereskedelmi, vendéglátóipari és vas- és fémipari szakmákban jelentkezett.
Hajdú Csongor, a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a cég által március 25-26-án rendezett HVG állásbörzén a tervek szerint 120-125 cég ajánlataival találkozhatnak az érdeklődők, ez pedig 20 százalékkal több, mint a tavaly őszi börzén. Az eddig leszerződött kiállítók többsége elsősorban mérnököket kereső gyártó vállalkozás, őket követik az információ-technológiai (it), a távközlési szektor és a szolgáltató központok, majd a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatok, és több cég képviseli az autóipart, az energiaszolgáltatási szektort, a kereskedelmi láncokat is – ismertette Hajdú Csongor. Hozzáfűzte: ez a kínálat személyzeti tanácsadók ajánlataival is kiegészül.
A szakember szerint a válság miatt a munkaadók az elmúlt egy évben jóval több pályázó közül választhatták ki a megfelelő jelöltet, így a munkavállalók között is éleződött a verseny a legjobb állások megszerzéséért. Az álláskeresés idejére alternatívát jelenthetnek a különféle képzési lehetőségek, ezt felismerve a képzéseket kínáló cégek, intézmények is nagyobb hangsúlyt fordítanak a képzéseik és saját maguk népszerűsítésére – mondta el Hajdú Csongor.
(MTI)



Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr > Azzal a kéréssel fordulok
ónhoz hogy az ápolási díj törvény > módosítását segítse 22.800ft
alapszintű ellátási formát meg emelni > ami kettő dologból ált. össze
az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel > a mindenkori minimál
nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő > munka időnek
számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy > mint aki
reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék > fel
71.000ft-ra 22.800ft-ból szinte lehetetlen meg élni > 60.000ezer ember
kap ápolási díjat > élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany
> lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések >
államtitkári fizetéseket a Fidesz kormány az elsőként emelte mit >
várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki
> 22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon >
nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most
> csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése
élelmiszerhez jutása > Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre
lépést az ápolási > díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a
vállásztó polgárok > bizalmát élvezik és az emberekért felelősséggel
tartozik a Fidesz > kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt >
kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem
hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem > az első lépés lehet a
választópolgárok élet körülményeinek javításán > Orbán Viktor
miniszter > elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem
és bízom > benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált
azoknak az embertársaim és embertársaink ért > akik ilyen nehéz
körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses > végtagját
elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg >
embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a >
következő 4 évre > > Tisztelettel a nyílt levelem fontosságára Orbán
Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis
Tamás >Spaler Endre országgyűlési képviselő bizonyosan közben jár
Orbán Viktor miniszter elnök úrnál és az angyal földi lakosok nem
maradnak hoppon és nem 5évett kell várni hogy levél tartalma a Fidesz
KDNP 2/3-dal elfogadja vagy szoba sem állnak 100 000 emberrel mert
csak 3 millio nyuger számít nekik kérdezzük Szanyi Tibor azt mondja
egyenes beszéd és nem hallgatás de minket most csak az eredmény
érdekel de gyorsan ahogy Orbán Viktor mondta a visszaszámlálás
elkezdődött 22.800ft-ból megélni lehetetlen főleg ha beteg család
taghoz 3öránként haza kell menyi és mellette dolgozni lehetetlen a
13ker be menyi Fidesz-KDNP választópolgár van aki 22 800 Ft ápolási
díjat kap kérdem értük is küzdök és teszek nem hagyom őket cselbe
nekik is enniük kell nem igaz ők is fizetnek bakbért gázt vizet nekik
is van gyerekük és őértük is harcolok még élek pedig MSZP vagyok
Szanyi Tibor és Tóth József munkáját segítem és Mesterházy Attilát
remélem Spaler Endre országgyűlési képviselő is így gondolja. Szép
napot minden angyalföldi Újlipótvárosi és vizafogói 13ker lakosnak
remélem a levelembe a megélhetés kenyerét látja mindenki én igen és
aki egyetért írjon mindenki véleménye számít 2010.07.09 kelt
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0