Én csak a saját esetemről szeretnék egy kis történetet közreadni, amit nem kívánok még az ellenségemnek sem, hogy ezt a kálváriát átélje.

Unokám született, és az egész családom az öröm mámorában úszott, mivel ő az első baba.

A lányom, több éves munkaviszonnyal a háta mögött, sajnos létszámleépítés miatt, munkanélkülivé vált. Éppen ebben az időszakban esett teherbe, így munkát találni semmi esélye nem volt, hiába próbálkozott két hónapon keresztül. A munkaadók jó érzékkel rákérdeznek a jelentkezőre, (hiába nem látszik még 2-3 hónaposan) hogy terhes-e, és itt általában véget is ér az állásinterjú.

Mit van mit tenni, szégyen, nem szégyen, bejelentkezett a munkaügyi központba, mint állástalan, munkát kereső. Ilyenkor ugye egy csökkentett jövedelmet kapott X hónapig, amikor is elérkezett a szülés családomat boldogító napja.

Mindezek előtt, az OEP ügyfélszolgálatánál tájékoztatták a lányomat, hogy mivel a szülést megelőzően két éven belül dolgozott folyamatosan, ezért jogosult Tgyás-ra, illetve Gyed-re  (azért nem Gyes-re, mert az jóval kevesebb összegű ellátás, mint a Gyed).

Tehát amikor megszületett a baba, beadtunk minden papírt az Egészségbiztosítási Pénztárnak, hogy állapítsák meg az ellátás mértékét.

Válaszoltak is egy tájékoztató levélben, hogy a lányom nem jogosult a Tgyás-ra, csak Gyes-re  (Namost a Tgyás a szülést megelőző időszak jövedelmi viszonya alapján, a táppénz szabályainak megfelelően kerül kiszámításra, miközben a Gyes csak fixen 28 000 Ft. Nem mindegy egy család kasszáját tekintve!).

Meglepett ez az elutasítás, ezért bementem a lányommal, hogy a terhesség alatt amikor érdeklődtünk, nem ezt mondták.

Egy kedvesnek nem mondható alkalmazott közölte velünk, hogy ez jár, és kész, Ők ezt jobban tudják, és hogy hogyan merjük megkérdőjelezni az Ő álláspontját, illetve döntését.

Erre a minden empatikus készséget nélkülöző, arrogáns válaszra, nem számítottunk, főleg arra nem, hogy minden magyarázat nélkül ilyen fellengzős, a mindenhatót eljátszó alkalmazottkával találjuk szembe magunkat.

Most már felháborított ez a hozzáállás, ezért kérdőre vontam a nagyképű alkalmazottat, hogy indokolja meg a döntését, vagy ha nem tudja, akkor a felettesével kívánok beszélni.

Több mint egy óra várakoztatás után megjelent egy doktori címmel rendelkező hölgy, és folytatta a megkezdett arrogáns viselkedést. Megpróbáltam én is beleszólni a lányommal folytatott beszélgetésükbe, de nagyképűen megkérdezte, hogy ki vagyok én, és miért szólok bele a kioktatásba, amit a lányom számára tartottak. Közöltem, hogy az édesapja vagyok, mire Ők is közölték, hogy ahhoz, hogy megszólalhassak, meghatalmazás kell. Kezdtem nagyon ideges lenni, ezért írtam egy meghatalmazást, amit flegmán, és lefitymálva vettek tudomásul.

Úgy láttam, itt nem lehetek okos, mert ha a hatalom párosul a butasággal, az egy nagyon veszélyes kombináció, ezért kértem Őket, hogy nem vitatkozom, csak annyit írjanak le nekem, hogy milyen paragrafusok alapján hozták meg a döntésüket.

Ebben már készségesnek bizonyultak, és úgy dobálóztak támadó kézigránátként a paragrafusokkal, mintha ők akarták volna megnyerni a vietnámi háborút.

Sajnos nagyon elszámították magukat, mert alapos ember lévén, és feltüzelve az érdekes eljárásukon, otthon, az Interneten keresztül előbogarásztam az egész, erre vonatkozó törvényt, és akkurátusan megtanultam, minden kiegészítőjével együtt. (Rá voltam kényszerítve.)

Kellő tudásanyaggal felvértezve, ismét felkerestem őket, (most már tudatában annak, hogy rosszul számoltak, és nekünk van igazunk), megpróbáltam rávilágítani, hogy amelyik paragrafusokat alkalmazták, az miránk nem vonatkozik, és közöltem, hogy melyiket kell alkalmazni a mi esetünkben.

Meglepte Őket ez a felkészültség, pár nap alatt, de azért még küzdöttek, mintha részesedést kapnának azért, ha valakinek kevesebb pénzbeni ellátást sikerül lenyomni a torkán.

Semmi áron nem akarták belátni, hogy rosszul értelmezik a jogalkotó szándékát, és félreértelmezik a paragrafusokat. Mindenáron ragaszkodtak a már szerintük helyes megoldáshoz, de azt azért észrevettem, hogy ez már csak a mundér becsületéért folyik, és azt a világért sem ismerték volna be, hogy tévedtek, vagy elnéztek valamit.

Mivel már nem tudtak a paragrafusokkal megetetni, így büszkén kihúzva magukat, közölték, hogy ha nem tetszik valami, akkor fellebbezhetek. Arra gondoltak, hogy talán eddig nem megyek el, és így még a helyzetük és beosztásuk magaslataiból bármikor lekezelhetnek továbbra is bárkit. Ráadásul, a lányom, immár harmadik hónapja nem kapott semmilyen ellátást, mert természetesen az ügyintézési időt kellőképpen tologatták, hogy belefáradjon az ember. Ők felveszik minden hónapban a nem is átlagos fizetésüket az TB fizető állampolgárok, (tehát az én pénzemből is) befizetéseiből, de akikért vannak, azok csak 20-ad rangú tényezők, a kis birodalmuk útvesztőjében, amit mi lelkesen finanszírozunk. Ugyan miért érdekelné Őket, hogy egy családban ha kiesik egy fizetés, akkor az nagyon meg tudja keseríteni a család helyzetét. Ma Magyarországon egy bérből-fizetésből élő család sem engedheti meg ezt magának.

Tévedtek, de nagyon-nagyot.

Megírtam a fellebbezésemet az Országos EP-nek, ahonnan válaszlevélben közölték velünk, hogy jogszabálysértést követett el a BAZ Megyei EP, és új eljárás lefolytatására kötelezték Őket.

Hat hónap kálváriáját írtam le, egy olyan hétköznapi esetről, ahol az első hónapban, egy kevéske empátiával, csak annyit kellett volna mondaniuk ezeknek a kiskirály hivatalnokocskáknak, hogy “elnézést, tévedtünk, mindjárt utána számolunk”.

A nyúlfarknyi eszük, a még kevesebb tudásuk, és az irgalmatlanul nagy egojuk, ezt már nem engedheti meg?

Egy győztes tortúra harcos.

–
Tisztelettel Farkas László