Felhasználó

  

Három pillérre épül a Jobbik programja

alec Beküldte: alec (2010. feb 12.),   kategória: PÁRTOK - JOBBIK.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


A Jobbik választási programja három pillérre épül: az alkotmányozásra, a közbiztonságra és a munkahelyteremtésre – mondta Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kampánynyitóját megelőző sajtótájékoztatóján.

A Jobbik arra törekszik, hogy eredeti jogállásába állítsa vissza Magyarország történelmi alkotmányát, másik törekvése a közbiztonság helyreállítása, ezen belül pedig “a cigánybűnözés” és “a politikusbűnözés” felszámolása, a párt harmadik, talán legfontosabb célkitűzése pedig a munkahelyteremtés – mondta Szegedi Csanád.

A politikus elmondta: mind Miskolcon, mind pedig az egész országban a “cigánybűnözés” felszámolására törekszenek, ennek érdekében vissza kívánják állítani a csendőrség intézményét, s létre kívánják hozni a Magyar Nemzeti Gárdát.

Ugyanakkor a párt a segélyezés rendszerét is megszüntetné, “Magyarországon egy alapszabály lesz a Jobbik kormányzása idején: a munkáért segély program” – jelentette ki Szegedi Csanád, megjegyezve azt is: országos szintre terjesztenék ki a szociális kártya használatát.

Az EP képviselője nem hagyott kétséget: kormányzati pozícióban a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése is céljuk, mi több, parlamentbe kerülésük esetén a mentelmi jog megszüntetését is kezdeményezni kívánják.

A Jobbik “egy szóval rendet akar Magyarországon” – hangoztatta, megjegyezve: emiatt vélhetően sok konfliktusuk is lesz, de ők “ezt vállalják”.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag



Nézettség:
535 megjelenés  (1 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 értékelés, átlag: 5.00 az 5-ből)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    48 látogató van most online
    48 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt