Felhasználó

  

MDF: a választás tétje a “Fidesz-Jobbik” kétharmadának megakadályozása

alec Beküldte: alec (2010. feb 11.),   kategória: PÁRTOK - MDF.

Szólj hozzá bejegyzéseinkhez!  Add a véleményed!


Dávid Ibolya szerint a 2010-es választások tétje egyrészt a kormányváltás, amelyre nagyon jogos az igény, másrészt pedig az, hogy ne legyen a “Fidesz-Jobbiknak” kétharmados többsége a parlamentben.

Az MDF elnöke miskolci sajtótájékoztatóján beszélt erről csütörtökön, ahol bemutatta a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 13 egyéni választókerületében induló jelöltjeit. Dávid a száznapos programra, illetve a balatonőszödi beszédre utalva úgy fogalmazott: a 2002-es és a 2006-os választás “generációk életét tette tönkre”, az előbbi azért, mert beváltotta az ígéreteket, az utóbbi pedig azért, mert nem.

Leszögezte, hogy az MDF szerint értelmes áldozatváltozás nélkül nem lesz nemzeti felemelkedés. Szerinte a demokrata fórum az egyetlen olyan párt, amelynek programja fókuszában a munka és a méltóság áll. Az MDF az, amely egyedüliként mer őszintén beszélni arról, hogyan lehetne nagyobb méretekben Magyarországon gazdaságélénkítésen keresztül munkahelyeket teremteni – mondta a pártelnök, megjegyezve: sem az állam, sem pedig az önkormányzatok nem fognak munkahelyeket teremteni, a közmunka nem egyéb, mint mások megfizetett adójából létrejövő munka, nem pedig tartós, termelő beruházásnak köszönhető munkalehetőség.

Dávid Ibolya úgy értékelte: a rendszerváltást követően ma már nem a jobb és a baloldal között húzódik egy mesterséges határvonal, hanem “a populisták és a józan realisták között kellene egy törésvonalat létrehozni”. A 2010-es választások előtt egyedül az MDF-nek van megvalósítható programja – szögezte le, hivatkozva a demokrata fórum által meghírdetetett nyitás politikájára, amely egyedüliként szakított azzal az “agyament indulati politizálással”, amely hosszú ideje jellemzi Magyarországot.

Az MDF elnöke közölte: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 13 egyéni választókerületében a párt Csanálossi Béla nyugdíjas pedagógust, Kiss Géza vállalkozót, Papp László környezetvédelmi szakembert, Tóth Levente vállalkozót, Pethőné Tóth Melinda lelkészt, Zsírós László menedzser programszervezőt, Balázs Tibor lelkészt, Burka Endre vállalkozót, Szabó Gyula köztisztviselőt, Németh Károly polgármestert, Kemény Endre vállalkozót, Tóth Ferenc pedagógust és Zsolnai János nyugdíjast indítja.


(MTI)



Hirdetés
hirdetesiujsag


Rovat:  PÁRTOK - MDF
Címkék:  , , ,

Nézettség:
727 megjelenés  (2 a mai napon)

Értékelés:
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs értékelve, válassz csillagot!)

Kapcsolódó anyagok:

kérjük, adja meg a forrást is.  (kormanyozz.hu)



3 válasz “MDF: a választás tétje a “Fidesz-Jobbik” kétharmadának megakadályozása”

  1. Palatinus szerint:

    Ennyire futja az MDF erejéből? Szánalmas ez, bár mire számítottunk aki az SZDSZ-vel lepaktál rögtön kiürül minden szinten.

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 1 Thumb down 1

  2. lenhardt szerint:

    Ha a feje tetejére áll is ez a nőszemély, akkor sem tudja megakadályozni, hogy a Fidesz és a Jobbik – legalábbis így, együtt – ne érje el a 2/3-ot.

    Egyébként nem is értem, miért erőlködik, hiszen labdába sem fognak rúgni a választáson sem ők, sem a szadesz, úgyhogy ugrik a mentelmi jog, lehet bíróság elé állni a csalás miatt!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 1 Thumb down 1

  3. pilátus szerint:

    Végre a megalkuvó ,jellemtelen MDF, és ez a nő is reményeink szerint eltűnik a süllyesztőben. Katasztrófa, ha hozzá nem értő, gerinctelen emberek vannak a hatalomban. Ilyen Dávid Ibolya, Bayer Zsolt és hasonszőrű társaik hallatán egyre inkább óhajtom, hogy győzzön a JOBBIK!

    Tetszik vagy nem tetszik: Thumb up 0 Thumb down 0



Hozzászólás írása



Hirdetés



SZAVAZÁSOK








Legnézettebb bejegyzések



KERESÉS

Keresés dátum szerint
Keresés kategória szerint
Keresés az oldalon


Hirdetés

Látogatók


    22 látogató van most online
    22 vendég, 0 felhasználó




Képgaléria

Hirdetés renault

Főoldal -  KÉPES BEJEGYZÉSEK -  ÖSSZES BEJEGYZÉS
Micsoda!  Nem a Te weboldalad az első!   Itt az lehet -> http://www.elsovagyok.hu
Bejelentkezés  -  Regisztráció    |    Copyright ©  2009-2010.   |   kormanyozz.hu
Észrevétel, vélemény, hiba jelentése itt