Jövő hét kedden az országgyűlés költségvetési bizottsága előtt szeretné meghallgatni a Fidesz Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost a költségvetési számokkal való trükközésekről – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője.
Cser-Palkovics közölte, hogy egy jogerős bírósági döntés nyomán az MSZP lelepleződött, s mára már tudható, hogy legalább 1000 milliárdos különbség volt a valós és a közölt adatok között. Hozzátette: ” ez egy szándékos, tudatos hazugság volt, amely az emberek szándékos átverésére irányult”, arra, hogy eltitkolják a valós adatokat a magyar emberek elől.
A Fidesz helyettes szóvivője szerint az is egyértelműnek látszik, hogy mindez csak a miniszterelnök tudtával és utasítására történhetett, ezért a történtek felvetik Gyurcsány Ferenc politikai felelőssége mellett büntetőjogi felelősségét is.
Cser-Palkovics kifejtette, hogy ez az adathamisítás komoly hátrányokat, veszteségeket okozott Magyarországnak, ezért nem maradhat következmények nélkül és a Fidesz feljelentést is tett gazdasági adatok meghamisítása miatt. Kérdés – fogalmazott a helyettes szóvivő -, hogy Gyurcsány Ferenc és Veres János adathamisításai mekkora károkat okoztak az országnak, a magyar embereknek.
A nagy adathamisítók (Gyurcsány Ferenc és Veres János) meghallgatására mindenképp lehetőséget kívántunk biztosítani, ezért kezdeményeztük a költségvetési bizottság ülésének összehívását, ami keddre meg is történt – mondta Cser-Palkovics András, hozzátéve: arra várjuk a válaszokat Gyurcsány Ferenctől és Veres Jánostól, hogy miért is történtek ezek az adathamisítások, és miért is tájékoztatták félre a nyilvánosságot.
Újságírói kérdésre válaszolva, hogy mekkora is az okozott kár, a Fidesz helyettes szóvivője kifejtette: meglátásunk szerint 1000 milliárdos kárt okozhattak az adathamisítások az Magyarországnak.
(fidesz.hu)



Úgy látszik, ameddig csak lehetséges, ők bizony a kibúvókat keresik. Remélem, előbb-utóbb bíróség előtt fognak számot adni tetteikért!
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0