A Fidesz elnöke megtartotta szokásos évértékelő beszédét, ezzel aztán magára vonta a bal- és a jobboldal figyelmét. Sajnos kapott egy-egy hatalmas nyaklevest jobbról is és balról is…
Nem az én tisztem, hogy megvédjem Orbán Viktort, hiszen rólam mindenki tudja, aki ismer, hogy teljes szívvel a Jobbik mellett állok, mégis azt gondolom, az elnök úr nem követett el semmiféle főbenjáró bűnt, amikor elmondta beszédét.
Mostanában a Fidesz azt a helyet igyekszik betölteni, ami évek óta üresen tátong, bár egy időben az un. Centrum párt pályázott rá, csak valahogy nem jött össze a dolog.
A Fidesz szakértői csapata – akár tetszik, akár nem – már bizonyított, és az a négy év, amikor ők kormányozták az országot, tényleg könnyebb volt. Erre még azok a szenilis nyugdíjasok is emlékezhetnének, akik most Bolgár György műsorába telefonálgatnak, és aggódnak saját jövőjük miatt.
Nem lehet elvárni, hogy a Fideszre szavazzon az egész ország, hiszen én is a Jobbikra adom a voksomat, de tisztelem és becsülöm a Fideszt, Orbán Viktort, Varga Mihályt és még sorolhatnám, akik igazán javítani kívánnak mindennapjainkon, sőt, elszámoltatják a regnáló kormány prominenseit mindazokért a bűnökért, amit az elmúlt nyolc év alatt elkövettek.
Balról tehát egyértelmű, hogy miért acsarkodnak a fogatlan kutyák…
Jobbról, ahol én is állok csupán annyi a vád, hogy nem eléggé radikális a Fidesz… Nos, egy korábban igazán fiatalos és reformokkal jelentkező párt vezetői és tagjai is bizony-bizony a középkorúak nemzedékéhez tartoznak immáron, tehát nem lehet elvárni tőlük ugyanazt a lendületet, amit húsz évvel ezelőtt mutattak.
Mellettük szól azonban a tapasztalat, a bölcsesség, ami az érett emberekre jellemző.
Adjuk meg a lehetőséget a Fidesznek és kérem őket, hogy figyeljenek a Jobbikra, mert ott éppen olyan emberek akarnak segíteni a Hazán, amilyenek a fideszesek voltak a rendszerváltás/módszerváltás idején.




Inkább a Jobbiknak kellene lehetőséget adni, aztán majd Ők figyelnek a Fideszre.
Én továbbra is ragaszkodom az elmúlt 20 év disznóságainak kivizsgálásához. Nem vagyok vérszomjas, de ostoba, naív még annyira sem!
Sajnos én még Orbán tagolt, meggyőzésre törekvő beszéde előtt sem ingok meg! Távol álljon tőlem, hogy a jobb oldal összeugratásán munkálkodjam, de azért legyünk tárgyilagosak.
Tetszik vagy nem tetszik:
0
0