A következő kormánynak a nemzeti ügyek kormányának kell lennie – szögezte le országértékelő beszédében Orbán Viktor a Millenárison.
Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen – szögezte le országértékelő beszédében Orbán Viktor, arra emlékeztetve: ma Magyarországot gyengének látják, melynek oka a gyenge kormányzás. Mint fogalmazott, olyan kormányra van szükség, amely képes megoldani a gondjainkat idehaza, kellő határozottsággal lép fel a nemzetközi színtéren és felelősen kezeli a pénzügyeket, nem nyomja rá bélyegét a munkájára a bűnözés, hatalommal való visszaélés.
A Fidesz elnöke hozzátette: 2009-ben új világ született, mely egyértelműen megmutatta, nem lehet az élet minden területét a piacra bízni, szükség van az állam szerepére is. Ha ismét meg akarjuk talál helyünket a világban, akkor erős nemzetre és erős nemzetgazdaságra van szükségünk – szögezte le Orbán Viktor, kiemelve: a Gyurcsány-korszak sok kárt okozott az országnak, azonban van erőnk ahhoz, hogy nagy és átfogó változást vigyünk véghez. Mint folytatta, a változáshoz szükség van biztos iránytűre, ez pedig a józan ész lehet.
A Fidesz elnöke a józan én nevében a szélsőségek elutasítását hangsúlyozta. A szélsőségek közé sorolta a jelenlegi hatalmon lévőket, illetve azokat, akik törvényen kívül helyezik magunkat, és céljaik elérésében akár az erőszakot is megengedik.
A jövő kormányzásának kell következnie, nem a bosszú kormányzásának, ez azonban nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk és átlépünk afelett, ami történt az elmúlt nyolc évben – jelentette ki Orbán Viktor, hozzáfűzve: a felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnek. A Fidesz-elnök szerint a politikának ismét az emberek, a nagy többség felé kell fordulnia.
“Magyarországot újjá kell építeni” – szögezte le Orbán Viktor, rámutatva: mindezt a gazdaság talpra állításával kell kezdeni. Hozzáfűzte azt is, a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend értékét kell megtenni a kormányzati munka alapjául. A Fidesz elnöke a következő kormány feladatai közé sorolta a magyar termékek, a magyar áru, a termőföld és a hazai vízkészlet megvédését, a háziorvosok és az egészségügy helyzetének rendezését, a szociális biztonság, a közrend és a közbiztonság helyzetének helyreállítását.
Ugyanakkor hozzátette: a változásnak az élet minden területére ki kell terjednie. Orbán Viktor végül úgy fogalmazott: készen állok az erős és felelős kormányzásra.
* * *
Az összegyűlt vendégek között foglalt helyet Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma.
Megjelent mások mellett Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Pokorni Zoltán és Varga Mihály Fidesz-alelnök, Tarlós István fideszes fővárosi frakcióvezető, Rogán Antal V. kerületi polgármester, Schmitt Pál EP-alelnök, valamint Pozsgay Imre volt államminiszter, Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Jókai Anna író, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori játékosai, Kárpáti György egykori vízilabdázó, a fogathajtó világbajnok Lázár testvérek, Balázs Péter színész, valamint Hámori József volt kulturális miniszter.
(fidesz.hu)



Orbán Viktor évértékelő beszédét szinte az egész ország nézte, hallgatta. A vélemények persze megérkeztek: jobbról is és balról is. A Jobbik elnöke szerint csak az a rész volt sikeres, amit a Jobbik programjából emelt át Orbán Viktor, de nem foglalkozott egy sor fontos kérdéssel. (ez igaz is, sajnos, de ez évértékelő volt, nem kampánybeszéd!)
A balliberális média “zászlóshajója” a Klubrádió megfejelte a negatív véleményt, amikor Bolgár György betelefonálós műsorába egymás után acsarkodtak a vérkomcsi nyugdíjasok, hogy mi lesz velük, nem is említette őket a Fidesz elnöke. Egy nyolcvanéves – magát népnevelőnek mondó, de hibásan beszélő – öreglány különösen habzó szájjal acsarkodott. Voltak persze választékosan kritizálók is, de a hangsúly mindegyiknél arra irányult, hogy “nem mondott semmit” az elnök úr…
Tetszik vagy nem tetszik:
3
0
Az év értékelő beszédet mind a 12 meg hallgattam, szavazásom elégséges /2/.
Miért, mert-
-az értékelések túl általánosak és talányosak.
-az értékelések nem miniszterelnöki jelölthöz méltóak, nem az ország egészével foglalkozik, többnyire az ellenzék pozitív eredményeit és a kormányzópárt negatív hozzáértését taglalja.
- az elmúlt 20 év kormányzásában majdnem minden párt részt vett és akkor hangoztatta az ő időszaka megvalósult és eredményes beruházást. /
Beruházásban értem az anyagi és szellemi megvalósulásokat./
-most kiderült, hogy a kormányzópárt alatt nem történt semmi, pedig jelentős beruházások valósultak meg csak ezek a mindennapi hírekben nem első helyen vannak, főleg a kriminális esetek sulykolása megy.
-városomban hetente elmegyek egy-egy olyan létesítmény előtt ami az Orbán kormány befejezetlen műve a FOCI STADION és Gyurcsány kormány szintén befejezetlen ÉLMÉNYFÜRDŐJE .
-nem beszélt arról, hogy miért nem lehet közösen kialakított és megvalósítható
intézkedéseket tenni, nem hiszem hogy az egymás el nem ismerése használ az ország megítélésének és nemzetközi elfogadottságának.
-az emberek átpolitizálása, főleg a nyugdíjban lévők nem valós tájékoztatása,
-hiányolom az el 8 év eredményeinek megemlítését.
-az elszámoltatásnál, miért nem tért ki, hogy eddig ha volt bizonyíték miért nem tettek ellene,
-a zavaros ügyek nem csak a kormánypártra tartoznak tartoznak, mert minden valamilyen bizottságban ott ülnek az ellenzék megbízott tagjai.
- így nem tudom elképzelni, hogy a BKV kifizetéseknél történő dolgokról ne hallottak volna, akkor milyen az ellenőrző tevékenység, hogy 100 milliós végkielégítések ne kerüljenek azonnal beszélgetések tárgyává. A könyvelési adatokat nem a felső vezetés végzi.
.az évértékelőből csak általánosságok, riogatások, megszüntetések, bizonytalanság árad.
Ettől függetlenül érdemes volt meghallgatni, tanulni mindenből lehet.
Tetszik vagy nem tetszik:
1
2